Hirdetés

Bajban az Intel, jelentősen csökkentheti a processzorok árát



|

Borzalmas negyedévet zárt a cég, amire bizonyos processzorok árának csökkentésével reagálhat.

Hirdetés

Ezen a ponton talán már a legpasszívabb szemlélőknek is feltűnt, hogy a pandémia lecsengésével szűkös idők köszöntöttek a tech szektorra, a nagy cégek sorra jelentik be a több ezer embert érintő leépítéseiket, a PC-piac elemzései pedig erősen megcsappant eladási számokkal sokkolnak.

A válság az Intelt sem kerülte el, amely nemrég mutatta be a 13. generációs Raptor Lake processzorait, de a jelek szerint még azzal van elfoglalva, hogy valahogy megszabaduljon a tavalyi Alder Lake-chipektől.

Hirdetés

A tajvani Digitimes legalábbis meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a kékek egy jelentős, akár 20%-ot is elérő árcsökkentést hajtanak végre a 12. generációs processzorok körében. Az intézkedés csak a PC-s gyártópartnereket érinti, de a puszta logika mentén így akár a kész konfigurációk árában is tükröződhet. Egy Twitter-felhasználó elvégezte a kalkulációt, és az alábbi táblázatban összegezte, hogy a 20%-os mértéket alapul véve miként alakulna az Alder Lake-chipek ára.

Fontos megjegyezni, hogy ez csak egy pletyka, az viszont tény, hogy az Intel nehéz időket él át. A vállalat a múlt héten osztotta meg a 2022 4. negyedévéről szóló üzleti beszámolóját, amely alapján az egy évvel korábbi negyedévhez képest 32%-kal, 14 milliárd dollárral csökkentek a bevételei. A tárgyalt időszak végül 664 millió dolláros veszteséget hozott a kékeknek, amihez foghatóra 2017 4. negyedéve óta nem volt példa (akkor 687 millió dolláros mínusszal zártak).

Azóta az Intel bejelentette, hogy a katasztrofális eredmények tükrében a középvezetői szinttől felfelé visszanyesi a bónuszokat és a fizetéseket, beleértve a vezérigazgató Pat Gelsinger javadalmazását is. Az alapfizetéseket tekintve ez 5-25%-os csökkenést jelent, minél magasabb beosztású valaki, annál nagyobb levonásra számíthat. Az intézkedés márciustól lép életbe.

Jól látható tehát, hogy a cégnél válságüzemmódba kapcsoltak, így nem kizárható, hogy a raktárak kipucolása érdekében végül tényleg előkerül az árcsökkentés eszköze is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.