Hirdetés

CES 2022: a Zen 4-es processzorok is szóba kerülnek az AMD bemutatóján



|

Egyre izgalmasabbnak ígérkezik a januári műsor.

Hirdetés

A kütyük szerelmeseinek nem ér véget az ünneplés a szilveszterrel, hiszen néhány nappal az újév után, január 5-én veszi kezdetét a tech világ egyik, ha nem a legfontosabb rendezvénye, a Consumer Electronics Show, azaz a CES 2022.

A koronavírus omikron variánsa miatt nemrég ugyan több nagy cég is visszamondta a fizikai megjelenést a Las Vegas-i eseményen, de az AMD 0. napra, vagyis január 4-re tervezett online eseményét ez semmiképpen sem érinti.  

A pirosak már december elején elárulták, hogy a bemutatón szóba kerül majd a laptopokba szánt Rembrandt APU/CPU-termékcsalád és a Radeon GPU-k újdonságai, most pedig az is hivatalossá vált, hogy a Ryzen 7000-es szériát tápláló Zen 4-es processzorokra is jutni fog némi idő.

Hirdetés

Ezt maga az AMD technológai igazgatója, Mark Papermaster árulta el a Forbesnak adott friss interjújában. A vezető úgy nyilatkozott, hogy az év későbbi részében fognak több részletet megosztani a következő generációs processzorokról, néhányat viszont a CES 2022-n is megemlítenek.

Az AMD már korábban megerősítette, hogy a Zen 4 a TSMC 5 nm-es gyártási technológiájával készül, ami az összesített teljesítményben akár 40%-os előrelépést is jelenthet a Ryzen 5000-szériához képest. Erre pedig szükség is lehet, hiszen a nagy rivális Intel már elszabadította a 12. generációs Alder Lake processzorait, egész szép rajtot produkálva.

A Zen 4-ről az is ismert, hogy a Land Grid Array (LGA) foglalatos AM5 socketet használja, szakítva a jelenleg használt PGA foglalattal, s hogy támogatni fogja a DDR5-ös memóriákat és a PCIe 5.0 szabványt. Az viszont egyelőre nem tisztázott, hogy az új processzor támogatja-e a DDR4-es RAM-okat.

Hogy mikor kerülhet sor a Zen 4/Ryzen 7000-széria tényleges rajtjára, arra vonatkozóan csak spekulációkra támaszkodhatunk, az aktuális pletykák pedig 2022 júliusa utánra teszik a megjelenést. A CES 2022-n viszont talán többet is megtudhatunk erről, ahogy a nagy teljesítményű Threadtripper Pro 5000-es processzorokról és a mobilokba szánt Ryzen 5000-es chipekről is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.