Hirdetés

Egy 4 éves GeForce kártya lehet az év slágerterméke?



|

Az NVIDIA nagyon nem tud mit kezdeni az RTX-sorozat készlethiányával, ezért egy igazi klasszikust vethet be a hiány enyhítése érdekében.

Hirdetés

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a GeForce RTX 30-as kártyák eddigi, játékosokhoz került darabjaira akár limitált kincsként is tekinthetünk. Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, akinek tavaly sikerült megkaparintania egyet, mert most nagyon úgy fest, hogy 2021 első hónapjaiban (felében?) ez szinte teljesíthetetlen küldetés marad.

Korábban mi is megírtuk, hogy az NVIDIA az egyre elhatalmasodó készlethiányt korábbi, első generációs RTX-kártyákkal próbálja enyhíteni. Az RTX 2060 és 2060 Super lett a két kiszemelt modell, amik egyébként bekapcsolt ray-tracing mellett is képesek elfogadható teljesítményt nyújtani. Sajnos azonban korai volt az öröm, az erősödő bányászláz e két kártya árát is kilőtte az egekbe, illetve végül ez a terv is az óriási kereslet és roppant gyér kínálat közti szakadékba zuhant.

Hirdetés

Mit tehet hát az NVIDIA? Egy újabb GPU-t kell elővenni a fiókból, avagy gyártani, amit csak lehet, és amire a partnergyártók is vevők lehetnek. Ez a grafikus lapka pedig nem más, mint a GeForce GTX 1050 Ti, ami még a jó öreg Pascal architektúrára épül, tehát nincs se ray-tracing, se DLSS-támogatás. Van viszont egy 768 stream processzorral felvértezett grafikus lapka, ami támogatja a DirectX 12-t (Feature Level 12_1), egyszerű felépítésű és a 14 nm-en készülő GPU, valamint a GDDR5 memóriák miatt nagyobb mennyiségben gyártható.

A kereskedők egy része azt hitte, ennek a kártyának a gyártása évekkel ezelőtt megszűnt. És tessék!

El is kezdtek újra beszivárogni a kereskedelmi csatornákba a GTX 1050 Ti videokártyák, ami a 4 GB-nyi fedélzeti memória révén nem számít alternatívának a bányászok szemében. Az árcédulával azonban még így is akadnak gondok, a 2016. október 25-i bejelentéskor megadott 139 USD-s ajánlott fogyasztói ár most inkább 400 USD környékére állt be, ami miatt kifejezetten rossz lett a hardver ár/teljesítmény mutatója.

Nincs ez másképp hazánkban sem, a videokártyák árazásával foglalkozó cikkünkben is kitértünk erre a modellre. A GTX 1050 Ti árszintje azóta még nagyobb kilengéseket mutat, egyes verziókért akár 100 000 Ft-ot is elkérhetnek. Ez így önmagában is erős számadat, ráadásul egy olyan tudású grafikus lapkáról van szó, ami egy Cyberpunk 2077-et már csak 720p felbontáson képes megfelelő képkockasebességgel futtatni. Ajánljunk akkor valami mást helyette? Nem tudunk...

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.