Hirdetés

Egy lépéssel közelebb került a PC-s használathoz a PSVR 2



|

Egy fejlesztő már gőzerővel dolgozik a Sony új headsetének feltörésén, most pedig jelentős mérföldkövet ért el.

Hirdetés

A Sony még februárban dobta piacra a nagy sikerű PlayStation VR virtuálisvalóság-headset második generációját, amelyet mi is teszteltünk, alapvetően pozitív tapasztalatokat szerezve az elődjénél jóval mélyebb immerzióval kecsegtető eszközről.

Azt már előre tudhattuk, hogy a japánok ezúttal sem engedélyezik a PC-s kompatibilitást, amire aztán az eredeti PSVR-t feltörő iVRy Driver készítője is rátett egy lapáttal, amikor közölte, hogy egy tracker hiánya miatt talán sosem tudják majd kijátszani a gyári korlátozást. A jelek szerint azonban az emberünk mégsem adta fel a dolgot, mivel most egy fontos győzelemről számolt be.

Hirdetés

Az iVRy Twitter-fiókján megosztott poszt tanúsága szerint ugyanis a fejlesztőnek sikerült feltörne a PlayStation VR2 hardverazonosító eszközét, így elérve, hogy a számítógépek is felismerjék az alapvetően csak a PlayStation 5-tel használható sisakot.

A fejleményre reagálva egy hozzászóló szerette volna megtudni, hogy miként sikerült összehozni a bravúrt, ám a fejlesztő - vélhetően a Sony haragjától tartva - nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a módszerét. Annyit ugyanakkor elárult, hogy nem egy hibát használt ki, és hogy a kapu bezárásához a gyártónak egy kockázatos változtatást kellene eszközölnie az algoritmusban.

Ez tehát azt jelenti, hogy hosszabb távon is lehet építeni erre az autentikációs megoldásra, a tényleges kompatibilitástól viszont még nagyon messze vagyunk, mivel az iVRy készítője szerint csak most kezdődik az igazi munka. Korábban egyébként azt jósolta a fejlesztő, hogy ha valaha is sikerül összeboronálni a PSVR 2-t a számítógépekkel, az legalább 5 évbe fog telni.

A Sony ugyanakkor az utóbbi időben sorra adja ki az exkluzív játékait PC-re, ami a legfrissebb üzleti eredmények alapján busásan meg is térül a vállalatnak, így nem kizárt, hogy idővel maguk döntenek majd a headset feloldása mellett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.