Hirdetés

Elképesztő teljesítménnyel érkezhetnek a GeForce RTX 50-es videokártyák



|

Amit eddig tudni lehet a következő generációról, azok alapján a gyártó történetének egyik legdurvább fejlődési mérföldkövének lehetünk majd szemtanúi.

Hirdetés

Az idei év második fele az előrejelzéseknek megfelelően nagyon izgalmasan alakult a grafikus vezérlők piacán, a játékosok nemcsak a kriptopiac körüli összeomlásoknak, furcsa eseteknek örülhettek, hanem egy új gyártót és brutális sebességre képes csúcsmodelleket is köszönthettek. Így voltunk ezzel mi is, az Intelnek végső soron jár egy baráti hátba veregetés az Arc 750 és 770 megjelenése miatt, míg a két nagy versenytárs esetében az egyik oldalon még mindig alig hiszünk a szemünknek, míg a vörös posztóval terített asztalra folyamatosan fejlődő csúcspáros került terítékre.

Igyekszünk minden egyes fontosabb szereplőt közelebbről megvizsgálni, nemrég a GeForce zászlóshajó egyik partnergyártói kiadását mutattuk be videós formában, és hamarosan írásos anyagban is felfedjük az RTX 4090 előnyeit és hátrányait. Természetesen jön majd a nagy Radeon tesztkör is, csak picit várunk, hogy az AMD rendbe szedje a driveres oldalt, mert úgy látszik, erre most nagy szükség van. Ez most a jelen, és várhatóan a januári CES-en újabb példányokkal gazdagodhat a VGA-kínálat, de tekintetünk már most 2024-re vetül, ugyanis az előzetes hírek, pletykák alapján valami óriási készül az Nvidia háza táján.

Hirdetés

Rögtön le is csaphatnánk ezt a labdát, hogy ha csak valami "óriásira" várunk, akkor tulajdonképpen ezt kipipálhatjuk az RTX 4090-nel, de igazság szerint ez a jelző most állítólag a gyártó berkein belül értendő. Avagy az Ada Lovelace kódnéven befutott RTX 40-es generáció után a mérnökök épp egy olyan lapkát tesztelnek, alakítgatnak és validálnak, ami minden eddiginél nagyobb teljesítménybeli ugrást hozhat a grafikus vezérlők és általános célú gyorsítók piacára.

Legfelül, az Ampere Next Next állomás valójában a Blackwell, aminek megjelenése 2024 második felében várható.
Legfelül, az Ampere Next Next állomás valójában a Blackwell, aminek megjelenése 2024 második felében várható.

Az egyelőre (és vélhetően véglegesen is) Blackwell néven futó architektúráról most még nagyon keveset tudhatunk, egyes hírforrások szerint az Nvidia mérnökei alaposan hozzá akarnak nyúlni a lapka felépítéséhez, elvetve a már kiforrott dizájnt és struktúrát. Az AMD-től látott ún. "chiplet" kialakítást vehetik alapul, és egy óriási lapka helyett több kisebb szeletből épülne fel a teljes GPU. Pontosan nem tudni, hogy miképp zajlana ez a szétbontás, de a teljes portfóliót tekintve vélhetően egyszerűbbé válna a különböző méretű lapkák gyártása és piacra dobása.

Emellett az SM-egységek felépítése is gyökeresen megváltozhat, ami várhatóan új gyorsítótár-felépítést és adatbusz összeköttetéseket, sávszélességeket is hoz magával; igazodva a chiplet-alapú dizájnhoz. Ezen a pontos érdemes megemlíteni az RT-magokkal kapcsolatos továbbfejlesztéseket, bár azon túl, hogy sokkal gyorsabb ray-tracing számításokat hozhat az új architektúra, többet nem lehet tudni. A játékos közösség oldaláról nyilvánvalóan erre abszolút van igény, de bízunk benne, hogy a fejlesztői oldal is lépést tud tartani a hardveres fejlődéssel; avagy csak azért ne legyen erős a Blackwell, hogy végre DLSS-nélkül is futtatható legyen a Cyberpunk 2077 Psycho RT-beállítási módja 4K-felbontáson.

Állítólag így nézne ki az aktuális Titan RTX videokártya, aminek megjelenése az új Radeonok javuló teljesítményétől függ.
Állítólag így nézne ki az aktuális Titan RTX videokártya, aminek megjelenése az új Radeonok javuló teljesítményétől függ.

Kis érdekesség az RTX 50 pletykák mellett, hogy az Nvidia állítólag startra készen tartott egy Hopper-alapú GeForce variánst is arra az esetre, ha az AMD RDNA3-alapú Radeonok legyűrik az RTX 4090-et a játékok többségében. A HBM3 memóriával integrált lapka érdekes szereplője lett volna ennek a versenynek, hiszen a nyers ereje magasabb, memória sávszélességben is többet kínálhatott volna; végül ebből semmi sem lett.

Talán jobb is ez így, mert olyan VGA-król beszélünk, amik fél millió feletti forintösszeget igényelnek, a többségnek pedig inkább az alsóbb kategóriákban igazán érdekes ez a fejlesztési harc. Emiatt pedig tekintetünk gyorsan repüljön vissza 2023 elejére, hiszen az új év első napjaiban várhatóan megérkezik az RTX 4070 (normál vagy Ti), és talán kisebb modellekről is hallhatunk pár előzetes adatot és várható árazást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.