Hirdetés

Ennél jobb hírt nem is kaphatnál, ha te is Steam Deckre vársz



|

A Valve megoldotta az ellátási gondokat, most érdemes új rendelést leadni.

Hirdetés

Hónapokig tartó várakozás után, egy nagyobb csúszással a háta mögött a Steam Deck végül február végén érkezett meg a szerencsés vásárlókhoz, akik még az előrendelés tavalyi indulásának első pillanataiban repültek rá a portékára.

A Valve hordozható PC-konzol hibridje sajnos azóta sem vehető le csak úgy az online polcról, nemrég viszont azt közölte a vállalat, hogy sikerült megkétszereznie a szállításokat, most pedig egy ennél is jobb hírnek örvendhetnek az érdeklődők. A Steam Deck blogján megjelent tájékoztató szerint ugyanis olyan jól áll a gyártás, hogy az eddigi megrendelőkhöz már biztosan idén fog eljutni az áhított masina.

Hirdetés

Íme a megnyugtató Valve üzenet:

"Sziasztok! Izgatottan jelentjük be, hogy hamarabb fogunk tudni eleget tenni a keresletnek annál, ahogyan azt a foglalási sorban levőknek megbecsültük. A Steam Deckre hatással levő ellátásilánc-problémák közül sok megoldódni látszik, így tovább fokozzuk a termelést, hogy minden korábbinál több Decket tudjunk gyártani. A mai nappal frissítettük a foglalási időablakokat, és a jelenleg a foglalási sorban lévők még idén mind meg fogják kapni Steam Deck e-mailjüket. Sok vásárló, aki a 4. negyedévi vagy későbbi időablakban volt, előre került a '3. negyedévi (július-szeptember)' időablakba. Mindenki más pedig mostantól stabilan a '4. negyedévi (október-december)' időablakban van."

Magyarán még annak is van esélye szerezni egy Steam Decket a fa alá, aki most adja le a rendelését, cikkünk írásakor legalábbis október-december közötti szállítást jelez a Valve webshopja. A legjobb persze az lenne, ha heteken belül teljesítenék a rendeléseket, ám ezekben a chiphiányos időkben már megszokhattuk, hogy ez sosincs így a népszerűbb elektronikai eszközöknél.

A továbbiakat illetően pedig csak reménykedni lehet, hogy a háború és a kiújulni látszó pandémia később sem kavar be a Steam Decknek, s hogy innentől már rövidülni fog a várólista.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.