Hirdetés

Ennyi volt, elkaszálták a legkisebb Xboxot



|

Maga az Xbox fejese erősítette meg, hogy mégsem jön a Project Keystone.

Hirdetés

A Google ugyan végleg feladta a hamarosan megszűnő Stadia platformmal, a Microsoft viszont töretlenül hisz a felhős játékokban, amit azzal a tavaszi bejelentéssel is megerősített a vállalat, mely szerint egy kifejezetten játékstreamingre kínált TV-sticket fejlesztenek Project Keystone kódnéven.

Októberben aztán Phil Spencer, az Xbox-divízió első emberének polcán láthattuk a legapróbb Xbox prototípusát, ám nem sokkal később épp ő közölte, hogy egyelőre szüneteltetik a termékkel kapcsolatos munkálatokat, méghozzá a Samsung TV-kre megjelent Xbox alkalmazás javára. Már ebből is sejteni lehetett, hogy a Keystone sosem fog eljutni a boltokig, most viszont hivatalossá vált a dolog.

Hirdetés

Spencer ezúttal a Decoder podcast vendége volt, ahol beismerte, hogy nem dobják piacra az egyébként teljesen elkészült Xbox Keystone-t. A vezető ezt a költségekkel indokolta: ha kontrollert is csomagolnának az eszköz mellé, ahogyan ő szeretné, 99-129 dollárt kellene kérniük érte, ami szerinte már vészesen közel lenne a 299 dolláros Xbox Series S-hez.

"Szeretem az erőfeszítést [ami a Keystone-ba ment]. Épp azért van a polcomon, mert a csapat feltűrte az ingujját, és kilenc hónap alatt megépítette ezt a dolgot. Egy csomóan hazavittük, és működött. Nagyon, nagyon jól működött."

- mondta Spencer az elkaszált kütyüről, amivel nem igazán könnyítette meg a hír feldolgozását. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az áron kívül egy másik tényező is szerepet játszhatott a Keystone idő előtti elhalálozásában.

Az Activision-Blizzard felvásárlására készülő Microsoft ugyanis nemrég maga fogalmazott úgy egy, az akvizícióhoz kapcsolódó bírósági beadványban, hogy a felhős játékok mögötti technológia még új és kiforratlan, ezért nem elég csábító a játékosok számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.