Hirdetés

Ezért nem lesz az Xbox Game Pass elérhető iOS-en



|

Hamarosan elrajtol az Xbox Game Pass Ultimate, amelyben már streamelhető játékok is lesznek majd, de a Stadiahoz hasonlóan az Apple platformján ez a szolgáltatás sem fog megjelenni.

Hirdetés

A streamelhető játékok egyik izgalmas ígérete, hogy végre nem csak otthon játszhatunk AAA kategóriás játékokat, hanem mobil eszközökön akár az útra is magunkkal vihetjük a legújabb megjelenéseket. Persze mivel a streaminggel kísérletező cégek közül csak az egyik mondhatja el magáról, hogy teljes irányítása van egy népszerű mobil operációs rendszer fölött, a legtöbbeknek át kell verekdnie magát azokon a folyamatokon, amelyeket a különféle üzletekben való megjelenés megkövetel, most pedig úgy néz ki, hogy ebbe a Microsoftnak is beletört a bicskája.

Hirdetés

Ugye a néhány hónappal ezelőtt útjára indult Google Stadia böngészőkben és Android telefonokon egyaránt elérhető, de az Apple platformján nem jelenhetett meg az alkalmazás, mivel a cég szerint nem felelt meg az App Store követelményeinek.

Most a Microsoft is ugyanebbe a helyzetbe került, ugyanis az Xbox Game Pass Ultimate-ben megtalálható streamelhető játékok nem lesznek elérhetőek iOS-en. Az Apple szerint ez azért van, mert hiába felel meg maga a kliens az előírásoknak, a rajta elérhető játékokat egyesével kellene beküldeni ellenőrzésre, amire valószínűleg a Microsoft nem vállalkozik:

"A vásárlóink milliónyi remek játékot és alkalmazást találhatnak meg nálunk, valamint gaming szolgáltatások is megjelenhetnek az App Store-ban, amennyiben követik a szabályokat, beleértve azt is, hogy minden játékot egyesével küldenek be ellenőrzésre."

Ez alapvetően korrekt válasznak tűnik (még akkor is, ha talán kicsit szigorú), viszont a Microsoft szóvivője szerint az Apple nem először alkalmaz kettősmércét, amikor játékokkal kapcsolatos appokról van szó:

"Az Apple az egyedüli olyan platform, amelyik megtagadja a felhasználóktól a cloud gaminghez és az előfizetéses szolgáltatásokhoz való hozzáférést. Rendszeresen más bánásmódot alkalmaz a gaming alkalmazásokkal szemben és enyhít a szabályokon, amikor egyéb appokról van szó még akkor is, ha azok is tartalmaznak interaktív elemeket."

Ettől függetlenül a Microsoft kijelentette, hogy továbbra is küzdeni fognak azért, hogy megjelenhessenek az App Store-ban, mi pedig kíváncsiak vagyunk, hogy sikerrel járnak-e, mert ha igen, az hatalmas előnyt jelenthet a többi streaming platformmal szemben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.