Hirdetés

Februárban befut a Steam Deck riválisa is



|

A Valve üdvöskéjének babérjaira tör az AyaNeo.

Hirdetés

Habár sokan reménykedtek benne, hogy a fa alatt már ott lesz a júliusban leleplezett Steam Deck, a Valve hordozható PC-je végül két hónapot késik, így csak februárban kezdik kiszállítani az első példányait.

Nem sokáig lesz azonban egyedül, az AyaNeo nevű kínai cég ugyanis bejelentette a saját hordozható számítógépe, a tavaly megjelent Ayaneo frissítését, ami rögtön három kivitelben hódítaná el a vásárlókat a Steam Decktől.

Az AyaNeo Next, az Ayaneo Next Advance és az Ayaneo Next Pro egyaránt 7 hüvelykes, 1280 x 800-as felbontású IPS LCD kijelzővel érkeznek, AMD Ryzen 7 processzorral és Radeon Vega 8 GPU-val. A trió tagjai között a tárhely és a memória mennyisége, valamint a választható színek jelentik a különbséget.

Hirdetés

Az alap AyaNeo Next 16 GB RAM-ot és 1TB-nyi PCIe NVMe tárhelyet kapott, míg az Advance és az Advance Pro kiadások már 32 GB memóriával és 2TB-os kapacitással támadnak. Amiben pedig megegyeznek, az a 47 Wh-s akkumulátor, a cserélhető joystickek, a sztereó hangszórók és a Wi-Fi 6.E szabvány támogatása.

A gyártó közlése szerint a Pro modell a rajtkor limitált kiadású lesz, mindössze 500 példány készül belőle az első hullámban, grátiszként pedig a Next Advance-ból is kapunk egy 350 példányban elérhető "Advance Signature Edition" nevű dizájnt.

A Next Advance már előrendelhető, a kiszállítása várhatóan február végén kezdődik. A hordozható PC-k legolcsóbb verziója 1315, a legdrágább 1565 dollárért kerül boltokba. Magyarán jóval drágábbak a 319-649 dollárért kínált Steam Decknél, cserébe viszont lényegesen több tárhelyet adnak, hiszen a Valve gépéből 512 GB-os a legizmosabb kivitel.

Az azonban egészen más kérdés, hogy vajon minőségben és felhasználói élményben is felveszik-e a versenyt a nagy riválissal, ám erre csak az éles tesztek adhatnak majd választ.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.