Hirdetés

Ha nagyon akarjuk, talán a Nintendo Switchre is eljön a GeForce Now



|

Ha megfelelő érdeklődés mutatkozik iránta, az Nvidia talán a Nintendo hibrid konzoljára is elhozza az RTX 3080-as kártyák erejét.

Hirdetés

Habár az előzetes pletykáktól elbódulván sokan bíztak benne, a Nintendo végül tavaly sem dobta piacra a 2017-ben megjelent Switch konzol erősebb verzióját, a régen várt Switch Pro helyett csak egy OLED kijelzővel turbózott variánst kaptunk, ami hozzá sem nyújt a rendelkezésre álló teljesítményhez.

A hibrid masina tulajdonosai így legfeljebb a felhős megoldásokban reménykedhetnek, ha több kakaót szeretnének kipréselni a konzolból, a Switch katalógusában pedig már akadnak is olyan címek (pl. Hitman 3, Control), amelyek a Nintendo szerverein keresztül kelnek életre.  Ugyanakkor sokan örülnének, ha külsős szolgáltatások is elérhetővé válnának, az egyik ilyen pedig a GeForce Now lehet.

Hirdetés

Az Nvidia felhős játékplatformja jelenleg PC-n és mobilokon, valamint LG és Samsung tévéken várja az érdeklődőket, a szolgáltatás főigazgatója, Phil Eisler viszont nemrég arról beszélt, hogy továbbra is pásztázzák a lehetséges céleszközöket:

"Tagjaink kérése alapján 2021 decemberében kezdtük el támogatni az okostévéket a legújabb LG TV modellekkel. A januári CES-en aztán bejelentettük, hogy a Samsunggal együttműködésben a Samsung Gaming Hub szolgáltatáson keresztül elhozzuk a GeForce Now-t az okostévéikre. A továbbiakban folytatjuk más eszközök értékelését, amelyek iránt tagjaink érdeklődést tanúsítanak."

A vezető tehát nem mondta ki, hogy a switches terjeszkedésen munkálkodtak, szavai alapján viszont nem kizárt egy ilyen döntés, ha elegen fejezik ki rá az igényüket. Ehhez persze a Nintendóval is egyezségre kell jutni, a japán cég ugyanis valószínűleg csak akkor nyitja ki a kaput az akár egy RTX 3080 videokártya erejét is biztosítani képes szolgáltatás előtt, ha valamiféle részesedést kap az előfizetési díjakból.

Az esetleges együttműködést ugyanakkor nagyban segítheti, hogy az Nvidia és a Nintendo már most is jó kapcsolatokat ápol, hiszen a zöldek egyedi Tegra X1 processzora hajtja a több mint 100 millió példányban értékesített hibrid konzolt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.