Hirdetés

Hatalmas szörnyeteg lesz az Asus ROG Phone 6

|

Idén sem hagy minket cserben az Asus, új kiadást kap az egyik legjobb gamer mobil.

Hirdetés

Már megszoktuk, hogy minden évben előáll az Asus egy újabb Republic of Gamers márkajelzéssel ellátott telefonnal, a név azonban ebben az esetben tényleg indokolt, hiszen a készülék minden más szempont elé helyezi, hogy a lehető legjobban, legtovább és leghűvösebben működjön, mindezt úgy, hogy közben maximális teljesítményt sajtol ki a játékokból.

Már csak néhány napra vagyunk a hivatalos leleplezéstől (természetesen a PCWorld csapata is tesztelni fogja az új készüléket), de Evan Blass és a 91Mobiles jóvoltából már most megtekinthetjük, hogyan fog festeni az Asus ROG Phone 6.

Hirdetés

A 2022-es modell külleme keveset változott a tavalyi kiadáshoz képest, leginkább az tűnhet fel, hogy a hátsó kijelző máshová került, így játék közben is jobban látható lesz. Ez persze mit sem számít akkor, ha nyakig vagyunk az akcióban, akkor ugyanis valószínűleg rajta lesz a nagyra nőtt gyári hűtőkiegészítő, ami szerinte a teljes hátsórészt beborítja. Ez mondjuk indokolt is a  Snapdragon 8 Plus Gen 1 miatt.

Érdekes, hogy a most kikerült renderképeken csak a telefon fehér változata látható, ettől függetlenül szinte biztosak lehetünk benne, hogy az Asus egy fekete verzióval is előáll majd. A telefon július 5-én debütál, a hírek szerint 165Hz-es, 6,78-as AMOLED-kijelzővel, 18 GB memóriával és 512 GB tárhellyel, sőt a hírek szerint még jackcsatlakozó is van rajta.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.