Hirdetés

Hatalmasat javult az Intel Arc teljesítménye DX9 alatt, az A750 pedig olcsóbb is lett



|

A régi architektúrára épülő játékoknál akár 43%-os teljesítménybeli ugrás is elérhető.

Hirdetés

Ha te is azt gondoltad, hogy az Intel Arc Alchemist videokártyák néhány driverfrissítés után máris vetélytársai lesznek az Nvidia és az AMD kínálatának, sajnos le kell, hogy lombozzunk. A megjelenés óta a mérnökök gőzerővel készítik a drasztikus változásokat eszközölő javítócsomagokat, azonban még a sokadik telepítése után is komoly problémák vannak az Intel Arc sorozattal.

Talán a legnagyobb gondot az okozta, hogy az Intel eredetileg úgy gondolta, jó lesz, ha az Arc csak Vulkan és DX12-es optimalizációt kap, ez azonban nyilván képtelenség, hiszen a Steam legnépszerűbb játékai között is számos, régebbi architektúrára épülő program van. A cégnek tehát lépnie kellett.

Hirdetés

Az Intel állítása szerint az ünnepi időszakban is keményen dolgoztak a mérnökei, hogy egy igazán jelentős frissítéssel kezdhessék 2023-at. Belső mérések szerint 1080p-ben átlagosan 43%-kal teljesítenek jobban a videokártyáik a DX9-es címekben, a maximum fps (99%) pedig 60%-kal javult.

Az új driver a 4091-es, ezt kell keresni a frissítések között, amiből november óta egyébként nyolc jelentős verzió érkezett, és további számos apróbb javítás.

Persze azt majd csak a külsős tesztek fogják megmutatni, hogy valóban mekkora előrelépést sikerült elérni, de a több fps mindig jobb, mint a kevesebb. Az Intel mérései szerint például a legnagyobb javulást a CS:GO-ban tapasztalták, amiből 1440p-ben, a legmagasabb beállítások mellett az első driver 195 fps-t tudott kisajtolni, most pedig már másodpercenként átlagosan 347-képkockánál jár.

A teljesítménynövekedésen túl örvendetes hír az is, hogy az Intel mérsékli a 8 GB-os Limited Edition A750-es árát. Az eredeti 289 dolláros ajánlott fogyasztói árból 40 dollárt engedett el.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.