Hirdetés

Hibás Z790-es lapkák borzolják az MSI idegeit



|

Több felhasználói visszajelzés alapján gond lehet bizonyos alaplapokkal, a gyártó hivatalos közleményben jelezte a hiba okát.

Hirdetés

Nem neveznénk gyakorinak az alaplapok kapcsán felmerülő gyártási hibákat, problémák természetesen akadnak, de ezek java az adott példányra vonatkozik, nem pedig egy teljes sorozatra. Olykor inkább csak kellemetlen bakik csúsznak be egy új generáció megjelenésekor, az ASUS elgépelt feliratot tartalmazó matricázása/szitázása kínos ugyan, de a működésre nem volt hatással.

A tervezési hibák, a piacra kerülés után megjelenő anomáliák nagyon zavaróak, és joggal okoznak felháborodást, különösen akkor, ha a gyártó megpróbálja elmosni a beismeréssel járó kommunikációt. Jelenleg nem ez történik, a tajvani MSI időben reagált arra a hibajelenségre, ami kifejezetten az Intel Z790 lapkával szerelt alaplapokat érinti.

A helyzet annyiban ideálisnak mondható, hogy a probléma nem okoz kárt más komponensekben, a rendszer összeszerelését követően már a POST-folyamatnál elhasalnak az érintett PC-k. Ettől persze még keletkezhetne kár a CPU-ban vagy a memóriákban, de öröm az ürömben, hogy a probléma forrása a Z790 lapkánál, egészen pontosan lapkán keresendő. Kellett némi felhasználói kíváncsiság és kutakodás a probléma feltárásához, és viszonylag gyorsan meg is lett, hogy mi okozza a MAG Z790 Tomahawk Wifi típusú alaplapok gyors halálát.

Hirdetés

Ha láttál már közelről újgenerációs alaplapot, a PCIe-foglalatok környékére szerelt hűtőbordákon és lapokon nem lepődsz meg, ezek segítik az M.2 SSD-k hőtermelését kordában tartani, illetve az említett Z790 (vagy egyéb) lapka hűtését biztosítják. Apró, kiszedhető vagy a fémlapba integrált csavarok rögzítik a felületet, amik elsőre bombabiztosak, de azért a szerelés során nem árt odafigyelni a levételre és a visszacsavarozásra. Ebben az esetben annyi történt, hogy vélhetően még a gyártási folyamat során a Z790 lapka megrepedt a helytelen rögzítés miatt, ami már csak a felhasználóknál derült ki.

Az MSI közleménye egy picit konkrétabb, és amellett, hogy elismerik a hibát, a hűtőfelület csavarozását említik, ebben változtatnak annak érdekében, hogy ez később ne fordulhasson elő. A Tomahawk Wifi modellnél tehát a hiba megoldódik, az érintett felhasználóknak a garanciális eljárásban foglaltak szerint vissza kell küldeniük a hibás alaplapot a kereskedőnek vagy a gyártói szervízképviseletnek, a csere garantált.

Arról viszont nem szól a közlemény, hogy esetleg más Z790-es típus érintett lehet-e. Ha a csavarfajta okozta a gondot, akkor az bizony más modellekre is igaz lehet. De ha csak a Tomahawk Wiwi kiadása sikerült rosszra, már csak az nem világos, mekkora mennyiséget érint a hiba. Van olyan felhasználó, aki már visszaküldte a hibás alaplapot, de az új cseredarabon is repedt Z790-et talált. Elképzelhető, hogy várni kell a javított szériára, vagy más típus mellett dönteni; remélve, hogy az már hibamentes lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.