Hirdetés

Huawei Mate Xs teszt - egy egymilliós mobil nem tévedhet?



|

Mérnöki szempontból kiválóra sikeredett a Huawei legújabb kihajtható készüléke, amely hiába fajtájának legjobbja, a megalomániája és a Google-mentes rendszere miatt nem számíthat nagy sikerre.

Hirdetés

Rövid pályafutást futottak be eddig a hajlítható telefonok, így egyelőre nehéz pálcát törni felettük, vagy éppen lándzsát mellettük. Szerencsére a fogyasztók többféle koncepcióból választanak: például a könyvként kihajtható Foldot, a Z Flip kagylótelefont, az LG G8X ThinQ tok alapú kiegészítő képernyőjét, vagy éppen tesztünk szereplőjét, a hátlapra hajló Mate Xs-t. Míg a Fold esetén koncepcionális hibának tűnik az apró külső kijelző és az egyébként méretes készülékház alkalmazása, a Z Flip leginkább divattárgyként definiálható, addig a valódi hajlíthatók közül a Huawei terméke az, amely kinyitva és összecsukva is jó élményt biztosít, ám nem olyan kiválót, amelyet az egyébként 1 milliós árcédula indokolna.

Hirdetés

Mérnöki zsenialitás

Megér egy kisebb vagyont a mobil? Nem. A PC World történetének akár legrövidebb tesztje is lehetne ez, pláne hogy biztos vagyunk abban, hogy a Mate Xs nem válik majd tömegcikké. Ettől függetlenül egy kiváló készülékről van szó, amelynek készítői bizonyára naponta verik az öklükkel a falat a Huawei kontra Egyesül Államok vitát hallva.

A telefonban használt technológia ugyanis valóban elsőrangú, hiszen összecsukott állapotban egy vékonynak tűnő, hatalmas 6,6 hüvelykes képátlójú telefont kínál, míg kihajtva egy rendkívül vékony 8 hüvelykes tabletet kapnak a felhasználó, amelyen akár három applikációt is párhuzamosan futtathatnak. Matematikus vénával megáldott olvasóink gyorsan kiszámolhatták, hogy kihajtva nem duplázódik a kijelző területe. Ennek magyarázata a készülék hátlapjára helyezett sávnak köszönhető, amely egyrészt helyet ad a kijelzőt leszorító elektronikának, másrészt a négytagú kameraszigetnek is, ráadásul kihajtott állapotban kényelmes fogást biztosít.

A hátlapra helyezett kamerasziget egyszerre tud az egyedi kialakításnak köszönhetően hátlapi és előlapi kameraként működni, és e tulajdonságának köszönhetően a Mate Xs-nek mindenképpen odaítélnénk a legjobb selfie-telefon különdíjat.

A cirkónium alapú. több mint 100 mozgó alkatrészből álló zsanér feszesen tartja a készüléket, így az sokkal masszívabb hatást kellt, mint amit a Foldnál megtapasztaltunk, csak úgy véletlenül nem lehet se ki- se behajtani, gyűrődés kevésbé jelentkezik. A megerősített poliamid réteggel felvértezett telefon specifikációnál habár AMOLED olvasható, a felhasználók itt sem az üveggel, hanem a külső plasztik réteggel találkozhatnak, amely sajnos könnyen karcolódik. És mivel összecsukott állapotában a Mate Xs-t szinte semmi sem védi, a karcok az idő előrehaladtával sűrűsödhetnek, amelyet csak fóliacserével lehet orvosolni a gyártó egyik szakszervizében.

A Mate Xs dizájnja megosztja az embereket. Az biztos, hogy mellette a Galaxy Fold ormótlannak tűnik összecsukott állapotban, ráadásul a Huawei terméke kinyitva is sokkal karcsúbb. Ám a pengényi készülék fogása ekkor sokak számára kényelmetlen lehet, míg a duci Foldon legalább van mit fogni.

Erős hardver

A készülékben ugyanaz az 5G-s HiSilicon Kirin 990, Mali-G76 páros dolgozik, amelyet például a Huawei P40 Próban is alkalmaztak. A telefon kizárólak 8 GB-os memóriával és 512 GB-nyi UFS 2.1 háttértárral került forgalomba, 4500 mAh akkumulátorral, amely tapasztalatunk szerint gond nélkül kibír szuflával egy munkanapot. Akinek pedig utóbbi kevés lenne, annak jó hír lehet az 55W-os gyorstöltés megléte.

Mindez mire elég? Mivel a HMS AppGallery csak kevés benchmark programmal rendelkezik, és azoknak sem mindig egyezik a verziószáma a Google Play áruházban megtalálhatóval ezért nehéz valódi összehasonlítást végezni. Mi mégis megpróbáltuk, és több alternatív appboltból letöltött programmal lemértük az ismert hajlítható telefonokat. Íme az eredményeink.

Huawei Mate Xs
AnTuTu: 446330 pont
GeekBench Single/Multi: 767 / 2980 pont
PCMark8 Work 2.0: 8700 pont
3DMark: 5657 pont Slingshot EXTREME oGL ES 3.1 / 4290 pont Vulkan

Samsung Galaxy Z Flip
AnTuTu: 471573 pont
GeekBench Single/Multi: 772 / 2592 pont
PCMark8 Work 2.0: 9941 pont
3DMark: 5721 pont Slingshot EXTREME oGL ES 3.1 / 4658 pont Vulkan

Samsung Galaxy Fold
AnTuTu: 363016 pont
GeekBench Single/Multi: 703 / 2542 pont
PCMark8 Work 2.0: 9447 pont
3DMark: 5648 pont Slingshot EXTREME oGL ES 3.1 / 4899 pont Vulkan

LG G8X Thinq Dual Screen
AnTuTu: -
GeekBench Single/Multi: 754 / 2369 pont
PCMark8 Work 2.0: 9315 pont
3DMark: 5052 pont Slingshot EXTREME oGL ES 3.1 / 4072 pont Vulkan

A Huawei Mate Xs emellett megörökölte a 2019-es Mate X kamerarendszerét, azaz a hátlapon egy 40 MP-es (f/1.8, 27mm) főszenzor, és 8 MP-es (f/2.4, 52mm) tele, egy 16 MP-es (f/2.2, 17mm) ultraszéles kamera dolgozik egy ToF szenzor társaságában. Ez a kamerarendszer jó fotós teljesítményt kínál, ám tudása nem mérhető a jóval olcsóbb, 390 ezres - általunk is tesztelt - Huawei P40 Próhoz.

Mindent a szemnek

A jelenlegi Huawei készülékek Achilles-sarka a Google mentes operációs rendszerük. Habér e tényezőnek egyre kevésbé kellene fájó pontnak lennie - lévén, hogy a Huawei komoly erőforrásokat mozgósít az AppGallery kínálatának feltornászására, mi mégsem látjuk, hogy nagy mozgás lenne a Google-mentes applikáció boltban. A Huawei P40 Prónál már korábban leírt trükkök természetesen itt is bevethetők, ám tényleg különféle praktikákat kell bevetnie annak, aki 1 millió forintot kifizet egy telefonért?

S ha már itt tartunk, életszerű 1 millió forintot kifizetni egyáltalán egy telefonért? Vannak, akik szerint igen, legalábbis előrendelésben jól fogyott a Huawei Xs, azaz van egy társadalmi réteg, aki szeret és hajlandó fizetni a kuriózumokért, ám a többség nem ebbe az elitbe tartozik. Márpedig a Huawei terméke az árával és a jelenlegi szoftveres hátterével nem több kuriózumnál. Lehet, hogy kisebb méretben, például 5 hüvelykes kijelzővel lentebb lehetett volna szorítani a termék árát, ám vélhetően nem ez volt a cél. A Huawei inkább megalkotta azt a telefont, amelynek nem csak az ára, hanem a méretei is monumentálisak, amelyet lehet kiállításokon, majd a múzeumokban mutogatni. A megvásárlása mellett viszont mi nem tudunk észszerű érveket hozni, miközben meghajolunk a mögötte álló mérnöki teljesítmény láttán.

Huawei Mate Xs

Ár: 999 999 Ft Ft
  • HiSilicon Kirin 990/Mali-G76 - 7 nm
  • 8" foldable OLED (2200 x 2480, 414 ppi)
  • 512 GB tárhely
  • 8 GB RAM
  • Dual SIM
  • 4500 mAh akkumulátor
  • 40+8+16 MP + ToF kamerarendszer
  • 161.3x78.5x11 mm (teljes)
  • Android 10 (HMS)
  • 300 g
PRO
  • Hatalmas, szép kijelző
  • Jó kamerateljesítmény
  • Gyorstöltés
Kontra
  • Brutális vételár
  • Google-mentes rendszer
  • Könnyen karcolódó külső réteg
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 6987
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Huawei Mate Xs
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 82
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2020-04-29 00:43:44
    [gameinfo_webpage] => https://consumer.huawei.com/hu/phones/mate-x-s/
    [gameinfo_tags] => huawei,hms,android,okostelefon,hajlítható
    [gameinfo_url] => huawei-mate-xs
    [gameinfo_pro] => Hatalmas, szép kijelző
Jó kamerateljesítmény
Gyorstöltés
    [gameinfo_kontra] => Brutális vételár
Google-mentes rendszer
Könnyen karcolódó külső réteg
    [gameinfo_data] => HiSilicon Kirin 990/Mali-G76 - 7 nm
8" foldable OLED (2200 x 2480, 414 ppi)
512 GB tárhely
8 GB RAM
Dual SIM 
4500 mAh akkumulátor
40+8+16 MP + ToF kamerarendszer
161.3x78.5x11 mm (teljes)
Android 10 (HMS)
300 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 4
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 3
        )

    [gameinfo_price] => 999 999 Ft
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 82
            [manufacturer_name] => Huawei
            [manufacturer_url] => huawei
            [manufacturer_link] => http://www.huawei.com/
            [link] => /gyarto/huawei
        )

    [link] => /termekinfo/huawei-mate-xs-6987.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Hatalmas, szép kijelző
            [1] => Jó kamerateljesítmény
            [2] => Gyorstöltés
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Brutális vételár
            [1] => Google-mentes rendszer
            [2] => Könnyen karcolódó külső réteg
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.0
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    4

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    10

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    6

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.