Hirdetés

Késnek a Cannon Lake CPU-k, és lehet, hogy senkinek sem kellenek



|

Csak 2018 végén érkeznek a 10 nm-es Cannon Lake processzorok, de a PC-s gyártók lehet, hogy teljesen kihagyják a szériát.

Hirdetés

A jelentések szerint az Intel elhalasztotta az első 10 nm-es gyártástechnológiával készített processzorainak a startját. A Cannon Lake ezzel harmadjára csúszik. 

Hirdetés

Az első Cannon Lake CPU-k a tervek szerint 2018 végén jelennek majd meg. Ezek 25 százalékkal jobb teljesítményt és 45 százalékkal kisebb fogyasztást ígérnek a hetedik-generációs Kaby Lake processzorokhoz mérten. 

A Cannon Lake érkezésééig az Intel a nyolcadik-generációs Coffee Lake-et szerepeltetné, és elhozná a 8-magos CPU-kat is a középkategóriába (asztali mainstream), a jövő év második felében. Ezek persze még 14 nm-es chipek lesznek. 

Az Intelnek annyira nem jó hír, hogy a laptopgyártók állítólag nem lelkesednek a folyamatos késések mellett a Cannon Lake szériáért. Ami azt illeti, a legtöbb gyártó azt fontolgatja, hogy teljesen kihagyja azt, és megvárja az Ice Lake processzorokat, amelyek elvileg nagyon röviddel a Cannon Lake után, 2019 elején érkeznek meg. 

Nem ez lenne az első ilyen eset - az ötödik-generációs Broadwell processzorokat nagyrészt szintén kihagyták a laptopokból és az asztali PC-kből. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.