Hirdetés

Kiderülhetett, miben nyújthatnak többet a PlayStation 5 Próra optimalizált játékok



|

Egy friss szivárgás részletezi, hogyan használják majd ki az erősebb hardvert a PS5 Próhoz igazított címek.

Hirdetés

A 2020-as premierje idején a 9. konzolgeneráció egész izmosnak számított, a gyártók nem győzték hangsúlyozni, hogy az új gépekkel akár 4K/120 fps-ben is játszhatunk, ám hamar bebizonyosodott, hogy ez csak a kevésbé hardverigényes címeknél működik, manapság pedig sok aktuális játéknál már a 60 fps sincs meg maximális grafikai beállítások mellett.

Ezt hivatott kiküszöbölni a több forrás szerint is az idei év második felében érkező PlayStation 5 Pro, amely a korábbi szivárgások alapján 67%-kal erősebb GPU-t és 28%-kal gyorsabb memóriát kínálhat, így a teljesítménye összességében 45%-kal múlhatja felül az eredeti gépét. Egy új jelentés most arról árulkodik, hogy mit jelenthet ez a gyakorlatban.

Hirdetés

A korábban több hardveres részletet is nyilvánosságra hozó Tom Henderson ugyanis már tudni véli, milyen feltételeket kell teljesíteniük a játékoknak ahhoz, hogy megkapják a PS5 Próra való optimalizáltságot jelző "PS5 Pro Enhanced" plecsnit, amit jelenleg a projekt kódnevére utalva belsős körökben csak "Trinity Enhanced" néven emlegetnek.

Ha Henderson nem téved, a PS5 Pro-kompatibilis címeknek egy csak ezen a konzolon elérhető grafikai üzemmódot kell majd kínálniuk, benne a 4K-s felskálázást lehetővé tevő PSSR technológiával, állandó 60 fps képkockasebességgel és a sugárkövetés (ray tracing) effektek bekapcsolásának és fokozásának lehetőségével.

Ezzel viszont nincs vége, az újságíró értesülései szerint ugyanis talán azok a játékok is magukon viselhetik a plecsnit, amelyek a PlayStation 5 Prón nagyobb felbontást vagy magasabb képkockasebességet kínálnak, mint a normál konzolon, vagy valamiféle "PlayStation 5 Pro Ray Tracing" effektekkel is szolgálnak.

Ahogy mindig, ezúttal is le kell szögezni, hogy nem hivatalos információkról van szó, de összességében elképzelhetők a fent leírtak, már csak azért is, mert az "Enhanced" minősítés a PlayStation 4 Pro idején is létezett, tehát logikus, hogy a Sony tovább viszi a dolgot, és a PlayStation 5 Prónál is ezt fogja használni az izmosabb hardverre optimalizált játékok megjelölésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.