Hirdetés

Kiderült, mikor mutatja be hivatalosan is az AMD az RDNA 3-at



|

A vállalat új generációs videokártyái még idén bekerülhetnek a karácsonyfa alá.

Hirdetés

Nincs könnyű helyzetben az AMD. CPU-fronton az Intellel vív háborút, ahol a visszafelé kompatibilitás miatt a kékeknek áll a zászló, hiszen nagyon mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki Ryzen 7000-re akar váltani. Közben pedig az Nvidia új csúcskártyája, az RTX 4090 is befutott már, aminek egyelőre nem tudott kihívót állítani Lisa Su csapata. Szerencsére már nem kell sokat várni a cég videokártyáinak leleplezésére.

A gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy a nagy leleplezésre egy élő adásban kerül majd sor, amit november 3-án tartanak az AMD YouTube csatornáján. Az adás magyar idő szerint este 10-kor kezdődik, és természetesen azonnal beszámolunk majd minden fontos fejleményről. A vállalat közleményében nagy hangsúlyt fektettek a teljesítményre és a hatékonyságra, ezek minden bizonnyal az adás sarokpontjai lesznek.

Hirdetés

Az elszálló energiaárakat látva egyáltalán nem bánjuk, ha egy kártya nem zabál sokat, valószínűleg az AMD is kiemeli majd a teljesítmény/watt mérőszámot, ahogy remélhetőleg árban is megpróbál alávágni az Nvidiának, mint ahogy azt már nem egy alkalommal megtette a múltban. Korábbi pletykák szerint a kártyák még idén a boltok polcaira kerülnek, a november eleji leleplezés is ezt támasztja alá.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.