Hirdetés

Kínos fordulat: egy hónappal a megjelenés előtt kukázta az Nvidia a 12 GB-os RTX 4080-at



|

Olyan rosszul fogadta a közönség a túlárazott videokártyát, hogy a cég nem látott más kiutat.

Hirdetés

Szeptember 20-án mutatta be hivatalosan az Nvidia az RTX 40-es széria első képviselőit, a 4090-es, valamint a 16 és 12 GB-os 4080-as képében. Utóbbi rendesen össze is zavarta az érdeklődőket, mert a papíron nyújtott teljesítménye kevésnek tűnt, ellenben a 899 dolláros ára (adó nélkül természetesen) erős túlzásnak, azaz nagyon úgy festett, hogy az Nvidia nem éppen oda próbálta pozicionálni a szóban forgó modellt, ahova eredetileg tartozna.

Miután a 12 GB-os RTX 4080 láttán áhítat helyett értetlenség ült ki a leendő vásárlók arcára, akik természetesen hangot is adtak csalódottságuknak, a gyártó úgy döntött, hogy mégsem dobja piacra a kártyát, az okokat pedig egy blogbejegyzésben igyekezett megmagyarázni.

Hirdetés

Az Nivida szerint az egyébként kizárólag partnereknek szánt (értsd: Founders Edition nem készült belőle) RTX 4080 12GB egy fantasztikus videokártya, de rossz nevet kapott. Két 4080-as pedig összezavarhatja a felhasználókat. Mindez azt jelenti, hogy november 16-án csak a 16 GB-os RTX 4080 fut be, azt ellenben nem kötötte az orrunkra a gyártó, hogy mikor és milyen néven kap majd második esélyt a gyengébbik modell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.