Hirdetés

Visszatér a játékos kiegészítőkről híres Mad Catz



|

A három évtizedes múlttal rendelkező cég tavaly márciusban szüntette be működését, de szerencsére a szünet nem tartott sokáig.

Hirdetés

A Mad Catz az igényes gamerek egyik kedvenc kiegészítő-gyártója volt, az ő nevükhöz fűződik például a R.A.T. egér, a FightSticks kontrollerek, és játákosoknak szánt professzionális headsetek. Tavaly márciusban azonban komoly pénzügyi spirálba kerültek, aminek a vége csődeljárás lett.

Hirdetés

A cégre akkor kezdett rájárni a rúd, amikor a Rock Band 4 a vártnál sokkal gyengébb eredményeket villantott a piacon - a Mad Catz gyártotta ugyanis a hangszer-kontrollereket a játékhoz. Ráadásul akkoriban úgy tűnt, a leállás végleges, ugyanis a "segélykérő" 11-es típusú csődeljárás helyett a 7-est kérvényezték: ez az amerikai törvények szerint azt jelenti, hogy az adott cég teljesen beszünteti minden tevékenységét, és a teljes vezetőség is lemond.

Most azonban úgy tűnik, a cég feltámad, méghozzá új vezetőséggel, valamint teljesen házon belül tervezett és fejlesztett termékekkel - ez utóbbival szeretnének kitűnni a távol-keletről beáramló, gyakran gyenge minőségű kiegészítők közül.

A 2018-as CES kiállításon már be is mutatkoznak az első Mad Catz perifériák, így például egy újratervezett R.A.T. egér-család, S.T.R.I.K.E. billentyűzetek, F.R.E.Q. gamer headsetek és G.L.I.D.E. egérpadok.

Az egerek közül a R.A.T.AIR egyedülálló vezetéknélküli töltéssel rendelkezik, tehát nem kell attól félnünk, hogy a játék döntő pillanatában lemerülnek az elemei, mivel az energiát a speciálisan kiképzett, töltővel felszerelt egérpadból nyeri. Ha valaki mégis saját egérpadját használná, egy USB kábel segítségével normál, vezetékes egérré is alakítható.

A S.T.R.I.K.E.4 billentyűzet egy teljesen mechanikus gombstruktúrára épül, az alumíniumvázas eszköz természetesen RGB fényekben pompázik. A F.R.E.Q.4 heasdetben csúcskategóriás, 40 mm-es neodínium hangszórók dolgoznak fémházban.

A Mad Catz újdonságait a CES-en is egy külön, meghívásos sajtóesemény keretében leplezik le január 9-én, de a cég szerint a következő hónapokban további újdonságokat is bemutatnak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.