Hirdetés

Jönnek a GPU-val teletömött bányász-egybegépek



|

Nyugalom, ettől nem lesz még kevesebb a videokártya, sőt. Persze jó kérdés, nem durran-e ki a kriptopénz-lufi a megjelenésig.

Hirdetés

A virtuális pénzek egyfajta új, digitális aranylázat váltottak ki az elmúlt időszakban, ami ráadásul több szinten is jó hasonlat. Egyrészt boldog-boldogtalan rárepül a kriptodevizák bányászására, de mostanra olyan komoly verseny alakult ki, hogy egy átlagos otthoni géppel szinte semmi esély a sikerre, és még úgy is lehet veszteséges az ügy a hatalmas fogyasztás és az erős hardverköltség miatt. Ráadásul egy teljes piac szívja a fogát az új őrület miatt, hiszen a bányászathoz a GPU-k sokkal hatékonyabbak a CPU-knál, így a bányászok egyszerűen elszipkázták a grafikus kártyákat a játékosok elől (a maradék ára pedig az egekbe szökött).

Hirdetés

Talán épp ezért lehet életképes a Maingear legújabb ötlete: a gyártó ugyanis összebútorozott az Unikrn nevű, főleg e-sportfogadásra szakosodott céggel, és közösen kifejlesztettek egy olyan egybegépet, amelyet rogyásig tömnek GPU-kkal, és kifejezetten azoknak ajánlják, akik a háttérben dolgozó bányászgépet szeretnének otthonra.

Nem kannibál

Wallace Santos, a Maingear vezérigazgatója gyorsan igyekezett leszögezni, hogy az új célgépek miatt nem fogynak el még jobban a már egyébként is ritkásan elérhető grafikus kártyák, sőt épp ellenkezőleg. Mivel a gépekben nem egy az egyben megvásárolható kártyák kapnak helyet, hanem a bányászathoz legjobban használható GPU-kra épülő speciális lapok, nem a komponenspiacot kannibalizálják majd, hanem más forrásból oldják meg a beépítendő alkatrészeket.

A bányászgépből kétfajtával indulnak, ACM (Advanced Crypto Miner) és ACM Pro néven. Mindkettőt Ethereum, valamint az Unikrn saját fejlesztésű UnikoinGold kriptopénzek bányászatára hegyezik ki, de bármilyen egyéb virtuális fizetőeszköz bányászására alkalmasak lesznek. Pontos technikai specifikációt még nem közöltek, de annyit már tudni, hogy hat grafikus kártyának megfelelő GPU dolgozik majd az ACM kocka alakú házában. Az ACM Pro ehhez képest bővítési lehetőséggel és rackbe építhető kialakítással ad többet.

Ez lenne a jövő?

A Maingear közleménye mellett más szakértők szerint is jókor érkezik az ACM: a neves TomsHardware már valamelyest részletesebb képet is kapott az újdonságokról, szerintük az egybegépek mellé egy exkluzív bányász-poolhoz is jár majd hozzáférés, és az Unikrn speciális átváltási rátáit is megkapják a felhasználók.

Ehhez képest viszont érdekes színezetet ad az újdonságnak az, hogy épp az elmúlt hetekben kezdett felbillenni a kriptopénzek eddig folyamatosan rakétázó árfolyama, a Bitcoint pánikszerűen kezdték eladni a különféle erre szolgáló fórumokon, és ez elkezdte magával rántani a többi virtuális deviza árfolyamát és népszerűségét is. Vannak, akik egyenesen az egykori dotkomlufihoz hasonló teljes kidurranást jósolnak a közeljövőre, mások szerint pedig egyszerűen csak véget ér az aranyláz, és a kriptopénzek is betagozódnak azon termékek sorába, amelyekkel csak nagy, profi vállalatok tudnak igazán nyereséget termelni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.