Hirdetés

Már a Nintendo Switch kontrollerét is támogatja a Steam



|

A Joy-Cont két különböző módban is lehet használni.

Hirdetés

A Valve folyamatosan bővíti a Steam lehetőségeit, és természetesen nem csupán annyiban merül ki, hogy milyen újításokat hoz a digitális piactér. A platform számos különböző kontroller bevetését teszi lehetővé, ami nagyon praktikus és kényelmes opciókat biztosít a felhasználók számára. Az egyik legutóbbi frissítésnek köszönhetően már egy olyan Nintendo-eszközt is használhatunk PC-s játékra, amiről mindeddig csak ábrándozhattunk.

Az augusztusi Steam Client Beta ugyanis épp az imént vázolt lehetőséget hozta magával, azaz a rendszer ezentúl már támogatja a Nintendo Switch Joy-Con kontrollereket. Sőt, az eszközöket külön-külön vagy gamepadként egyesítve is használhatjuk. A Nintendo Switch Pro kontrollerével már 2018 óta gyűrhetjük a steames játékokat, de úgy tűnik, hogy a hibrid konzollal együtt érkező Joy-Conok támogatására is van igény.

Hirdetés

Még júniusban aktiválta a Valve több Nintendo Switch Online klasszikus kontroller támogatását, július óta pedig már nem kizárólag a béta kliensben lehet használni a NES, SNES, Sega Genesis és a Nintendo 64 wireless kontrollereket. A mostani frissítés ezeknek az eszközöknek a támogatási rendszerét is megújította.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.