Hirdetés

Már az Xbox kontrollereket is elérte a készlethiány

|

Van, ahol még vezérlőt sem könnyű szerezni az Xboxhoz.

Hirdetés

Közel két éve már, hogy a Sony és a Microsoft bemutatták a következő generációs konzoljaikat, a PlayStation 5-öt és az Xbox Series X/S-et. Az új gépeket a kezdetek óta készlethiány jellemzi, ennek súlyossága viszont országonként eltérő. Magyarországon például egész hamar lehetett a boltok polcairól Series X-et leemelni, míg az Egyesült Államokban még manapság is sokan panaszkodnak a gép beszerezhetőségére.

Most pedig a brit vásárlóknak akadtak nehézségei, ahol a kontrollerekből sikerült kifogynia a Microsoftnak, amit már maguk a redmondiak is elismertek.

Hirdetés

Az alábbi képen látható, hogy cikkünk írásakor a Microsoft egyesült királyságbeli shopjából még a sima (1914-es modellszámú) Xbox vezeték nélküli kontroller sem rendelhető, miközben egy sor nagy viszonteladónál (pl. GAME, Smyths, Argos, Currys) is kifogytak a készletek.

A VGC-nek nyilatkozva a redmondiak megerősítették az információt, beszállítói problémákkal indokolva a rendkívüli helyzetet:

"Tudjuk, hogy az ellátási zavarok miatt jelenleg nehéz lehet vezeték nélküli Xbox kontrollereket találni. A lehető leggyorsabban dolgozunk a gyártó- és kiskereskedelmi partnereinkkel, hogy javítsunk ezen a helyzeten. Kérjük, érdeklődjön a helyi kiskereskedőnél a rendelkezésre állásról."

- nyilatkozta a vállalat szóvivője. A helyzet összességében nem túl meglepő, hiszen különböző termékek (pl. processzorok, mobiltelefonok) kapcsán már egy sor elemző figyelmeztetett, hogy a kínai zéró-COVID lezárások és az orosz-ukrán háború miatt az idén is komoly ellátási nehézségekre lehet számítani. Tekintve pedig, hogy a next-gen konzolok egész pályafutásuk során ezzel küzdöttek, sejthető volt, hogy az idén sem mentesülnek a globális hátráltató tényezők hatásaitól.

Magyarországon egyébként egy gyors internetes keresés alapján több helyen is raktárról rendelhető az Xbox-kontroller, ahogy az Xbox Series X és S konzolok is (PlayStation 5-re még mindig 1-1,5 hónap körüli a hazai várólista). Aki viszont valami különlegesre vágyik, nemrég hazánkban is elindult a saját dizájnok tervezésére szolgáló Xbox Design Lab, amellyel teljesen egyedi vezérlőket tervezhetünk.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.