Hirdetés

Már közel lehet az ASUS ROG Ally új kiadásának megjelenése



|

Ez még nem a ROG Ally 2 lesz, de egy nagyon fontos területen hozhat fejlődést.

Hirdetés

A tavalyi évben több kihívó is megpróbálta letaszítani a Steam Decket a PC-s játékokat futtató kézi konzolok piacának trónjáról, köztük az Ayaneo újdonságaival, a Lenovo Legion Góval és az ASUS ROG Ally-jal, melyek közül talán az utóbbi sikerült a legjobban, még ha a nyers Windows 11-et futtató masina szoftveres fronton nem is ér fel a Valve SteamOS-en alapuló üdvöskéjéhez.

A Steam Decknél erősebb hardvert és nagyobb felbontást kínáló gépnek mindenesetre megvan a maga rajongótábora, így nagy érdeklődés övezi a kérdést, hogy vajon mikor fut be a következő generáció, melynek kapcsán nemrég az ASUS egy magas beosztású munkatársa kotyogta ki, hogy valószínűleg  már az idén sor kerülhet a rajtra. Addig is viszont az eredeti modell is kaphat egy fontos frissítést.

Hirdetés

A VideoCardz ugyanis arról spekulál, hogy az ASUS rövidesen kiadhat egy 2024-es verziót a ROG Ally-ból. A portál szerint két dolog utal erre: egyrészt a handheld "ROG Ally (2023) néven szerepel a gyártó weboldalán, ami azt jelentheti, hogy lesz egy 2024-es variáns is, illetve az ASUS másoknál később vette fel a kapcsolatot a médiával a közelgő Computex 2024 kiállítás kapcsán, ebből pedig a VideoCardz arra következtet, hogy a bejelentésre készülve a cég szeretné minimalizálni egy esetleges szivárgás esélyét.

Más források azt is hozzáteszik, hogy a ROG Ally nagy leárazásokon esett át, ami ugyancsak egy frissítés előkészítése lehet. A VideoCardz mindenesetre arra fogad, hogy a ROG Ally (2024) nem a várva várt második generáció lesz, hanem a már ismert hardver újragondolása, amely már javítja a kézi konzol legnagyobb hibáját, a megsülő SD-kártyaolvasókat, miközben a processzor és a grafikus chip terén nem hoz változást.

Ha a találgatásnak van alapja, akkor már nem kell sokat várni a leleplezésre, a Tajpejben megrendezésre kerülő Computex ugyanis jövő hónap elején, június 4. és június 7. között zajlik majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.