Hirdetés

Még kevesebb alaplapot veszünk 2018-ban



|

A várakozások szerint idén 10 százalékkal kevesebb alaplap talál majd gazdára.

Hirdetés

A Digitimes iparági forrásokra hivatkozva egy olyan jelentést állított össze, amely szerint az alaplapok globális eladásai 2018-ban éves szinten 10 százalékkal csökkennek

Hirdetés

Az összeállításban kitértek arra is, hogy a DIY PC-s piac mérete akár 15 százalékkal is zsugorodhat idén, vagyis a kettő együtt azt mutatja, hogy egyre kevesebben állítanak össze saját PC-t, és nem cserélgetik az alkatrészeket évente. 

A várható zuhanások igazából egy 2013 óta tartó trend részei. Az alaplapokból akkor évi 75 millió talált gazdára, de az eladások azóta lejtőre kerültek. 2016-ban már kevesebb mint 50 milliót, 2017-ben elvileg 43 milliót sikerült eladni a gyártóknak. 

Az alaplapgyártók emiatt most a továbbra is növekedést mutató gamerszektor felé fordulnak. A gamereknek szánt alaplapok eladásaival szeretnék fokozni az eladási számokat és az árbevételt, mindezt pedig annak köszönhetnék, hogy a gamertermékek átlagára magasabb. 

A gyártóknak ugyanakkor nem lesz könnyű dolguk, az ASUS komoly marketingmunkája miatt ugyanis a ROG szériás gamertermékek a gamerpiac nagyjából 70 százalékát teszik ki jelenleg. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.