Hirdetés

Megmosolyogtató okból bukták el játékosok a Nintendo ellen indított pert



|

A szülőknek nem sikerült elégtételt venni a Joy-Con drift néven ismert jelenség miatt.

Hirdetés

A 114 millió példányban eladott Switch a Nintendo egyik legsikeresebb konzolja, a 2017-es megjelenése óta viszont egy csúnya ügy kísérti, ami felett sokan nem tudnak napirendre térni. Nevezetesen a rettegett Joy-Con driftről van szó, melynek lényege, hogy a hibrid masina lecsatolható kontrollerei már akár néhány hétnyi használat után meghibásodhatnak, akkor is érzékelik az analógok mozgatását, mikor a felhasználó hozzájuk sem nyúl.

A hibát a 2019-ben rajtolt Switch Lite és a 2021-ben piacra dobott OLED Model sem javította, a Nintendo egyik mérnöke pedig az utóbbi megjelenésekor közölte, hogy véleménye szerint soha nem is lesz rá gyógyír. Az elégedetlen vásárlóknak így csak a pereskedés marad, a Nintendo ellen pedig már több eljárás is indult, melyek közül az egyik most a japán cég győzelmével zárult.

Hirdetés

A szóban forgó csoportos keresetet két anya nyújtotta be, és végső soron arról szólt, hogy a Nintendo perelhető-e egyáltalán a kontrollerek miatt. A gyártó ugyanis gondosan elhelyezett egy kitételt a végfelhasználói licencszerződésében (EULA), melynek értelmében a vásárlók nem indíthatnak pert ellene, hanem választottbíróság előtt kötelesek rendezni a nézeteltéréseiket.

A felperesek azzal érveltek, hogy a felhasználók valójában a kiskorú gyermekeik, így nem kötheti őket a Nintendót körülbástyázó szerződés. A "Sanchez et. al. v. Nintendo of America" címen futó ügyben eljáró bírót azonban nem sikerült meggyőzniük: a tavaly novemberben megszületett elsőfokú döntés kimondta, hogy a szülők a konzolok "de facto" tulajdonosai, így az EULA értelmében nem indítható per a gyártó ellen. Ezt a döntést erősítették most meg másodfokon is, így a Nintendo megúszta a felelősségre vonást.

A perről beszámoló Nintendo Everything emlékeztet, hogy a gyártó ellen még két másik per is folyamatban van, ám ezek 2020, illetve 2021 óta szünetelnek. Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy a Nintendónak nem kell felelnie a Joy-Con drift miatt okozott kellemetlenségekért (leszámítva azt az észak-amerikai programot, melynek keretében ingyen javítják az érintett eszközöket), miközben egy brit fogyasztóvédelmi csoport decemberi tanulmánya szerint a problémát egyértelműen tervezési hibák okozzák.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.