Hirdetés

Menetrend szerint érkeznek a Cannon Lake CPU-k



|

A Basin Falls HEDT platformot a Coffee Lake, majd a Cannon Lake és a nagyobb ugrást jelentő Ice Lake sorozatok követik.

Hirdetés

Az Intel maga erősítette meg, hogy menetrend szerint érkeznek a kilencedik-generációs Core processzorai, a Cannon Lake CPU-k. Ezek már 10 nm-es technológiára építkeznek. A második ilyen mikroarchitektúra pedig az Ice Lake lesz, amelynek a terveit nagyrészt már véglegesítették

Hirdetés

Mivel az AMD versenyképes processzorokkal támadta le a piacot, ezért az Intel kénytelen volt nagy erőkkel frissíteni a kínálatát. Ennek az első lépcsője volt a nyár elején a Basin Falls HEDT platform, amit a 14 nm-es Coffee Lake CPU-k követnek (nyolcadik-generációs Core processzorok) a nyár végén. 

A Coffee Lake hatmagos CPU-t is kínál majd a tömegeknek, pedig eddig kétmagos és négymagos megoldásokra szavazott az Intel. 

A Cannon Lake gyakorlatilag a Coffee Lake zsugorított változata lesz, 10 nm-en. Emiatt túl nagy változásokra nem számíthatunk, inkább magasabb órajelek és alacsonyabb fogyasztás jellemzik majd a sorozatot. 

Az Ice Lake ellenben nagyobb váltást hoz majd, nagyjából olyat, mint régebben a Skylake. Ha minden a tervek szerint alakul, akár már 2018 közepén befuthat ez a széria. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.