Hirdetés

NFT-kkel támadnak a Samsung 2022-es tévéi



|

Az idei modelleknél kisebb hangsúlyt kapnak a hardveres fejlesztések.

Hirdetés

A Samsung hivatalos CES 2022-es műsorára ugyan csak a Las Vegas-i rendezvény 0. napján, január 4-én kerül sor, de a koreaiak már korábban elkezdték bejelenteni, hogy mi mindent láthatunk majd tőlük az expó alkalmából.

Azt már az ünnepek alatt elárulták, hogy a 2022-es tévék támogatni fogják a HDR10+ Gaming szabványt, most pedig további információkat tudhattunk meg az új készülékekről, melyek alapján TV-fronton a szoftveres tuningról fog szólni az idei év a Samsungnál.

Hirdetés

A 2022-es készülékek továbbra is a gyártó saját operációs rendszerét, a TizenOS-t futtatják majd, ám ez most egy teljesen új főképernyőt kap. Az átszabott felhasználói élmény központi eleme a Media Screen nevű felület, ahol a Samsung ígérete szerint minden streaming szolgáltató tartalmait egy helyről érhetjük majd el, akár automatikus ajánlásokon keresztül is.

Ennek pedig van miért örülni, hiszen már 5-6 nagy szolgáltató verseng az előfizetők kegyeiért. A koncepció viszont nem új: az Apple is ezt kínálja az Apple TV alkalmazásával (nem összekeverendő az ezen belül működő Apple TV+ streaming platformmal), illetve a Google is így igyekszik megfogni a streaming-nézőket a Google TV-vel. Az egyetlen probléma, hogy a legnépszerűbb szereplő, a Netflix nem nézi ezt jó szemmel, és nem járul hozzá a tartalmai külsős kezeléséhez.

A Samsung több további szoftveres újítást is belengetett. Az egyik a "Watch Together" funkció, amivel a távol lévő ismerőseinkkel és szeretteinkkel indíthatunk közös mozizásokat. Az élmény "élőbbé" tétele érdekében akár okostelefonunk, vagy tabletünk kameráját is csatlakoztathatjuk a tévéhez, videochatelve a tartalmak kollektív fogyasztása közben.

A 2022-es modellcsalád másik extra funkciója pedig egy integrált NFT (nem helyettesíthető token) platform, ami a Samsung szerint egy úttörő megoldás a "kedvenc művészeti alkotásaink" megvásárlására és kiállítására. A Samsung ezzel (többek között) a Nike példáját követi, akik nemrég szintén felültek az NFT-vonatra.

Forrás: Samsung

A játékos közösség ugyan kifejezetten rossz szemmel nézi a token-lázat, de azért ők sem maradnak hoppon, a HDR10+ Gaming már említett támogatása mellett ugyanis a koreaiak egy Gaming Hub nevű felületet is bevezetnek, ami egybefogja az olyan felhőalapú videójátékos szolgáltatásokat, mint a Google Stadia, a GeForce Now és az Xbox Cloud Gaming, valamint a HDMI-n keresztül csatlakozó konzolokat is. Az új felület natívan támogatni fogja a PlayStation és az Xbox kontrollerét, a mesterséges intelligencia segítségével pedig automatikus játékajánlásokat tesz.

A hardveres újdonságokat illetően már biztos, hogy kapunk egy 89 hüvelykes MicroLED TV-t, ami azért hírértékű, mert ez a technológia eddig csak 99-110 hüvelykes méretben volt elérhető a Samsungnál. A Neo QLED-termékcsalád Mini LED tévéi kapcsán pedig azt ígéri a gyártó, hogy a 14-bit HDR Mapping technológia révén jelentősen pontosabb lesz az ezt támogató készülékek fénykezelése. A mélységek megjelenítésének javítása érdekében a Samsung egy mesterséges intelligenciát is kidolgozott, amely képes elkülöníteni az előteret a háttértől.

Ami viszont rossz hír, hogy a koreai gyártó ebben az évben sem csatlakozik  Dolby Vision megjelenítést támogató szereplők sorához, és egyelőre nincs is szó arról, hogy ez változni fog a későbbiek során.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.