Hirdetés

Az Ampere az új megváltó, vagy csak egy szokásos lépcsőfok?



|

Az NVIDIA erősen rástartolt arra, hogy az RTX generáció után egy újabb architektúrát mutasson be. De vajon mire számíthatunk, és mire lesz ez elég a gyártó számára a piacon?

Hirdetés

Az elmúlt években valamelyest volt ok elkényelmesedni az NVIDIA tervezői részlegén, hiszen a nagy versenytárs AMD a grafikus vezérlők piacán átment követő üzemmódba, az Intel pedig láthatóan jól elvolt az integrált megoldásokkal, amelyekkel munkahelyi PC-ket, belépő szintű laptopokat látott el a multimédiás, filmnézős szegmensben. Ez persze nem jelentette azt, hogy a "zöld gyártónál" megálltak minden fejlesztéssel, de bármilyen nagy csinnadrattával jelentették is be 2018 augusztusában az RTX sorozatot, a fogadtatás nem volt egyértelműen pozitív és heves.

Hirdetés

Bár idővel egész szépen elindult az RTX-ek vásárlása is, a felhasználói vélemények továbbra is megoszlanak arról, mennyire elegendő a ray-tracing és a kötelező gyorsulás ahhoz, hogy a cég tartani tudja a szintet, ráadásul a széria nyitóárai sem voltak épp zsebbarátok. Az NVIDIA konkrétan azt érte el, hogy az RTX sorozat megjelenése után lassan lejjebb ereszkedő GTX árak miatt sokan az eggyel korábbi generációt kezdték el vásárolni, mondván, a fénykövetésen kívül ezek is teljesen elegendőek arra, hogy még a legújabb játékokat is maximális beállítások mellett futtassák.

Hol tartunk most a GPU-piacon?

2018 közepén még egy teljesen más, jóval nyugodtabb piacon kellett valami újat mutatni, ezért akármennyire is voltak kétkedő dörmögések a felhasználók irányából, az NVIDIA viszonylag biztos lehetett abban, hogy bármit is hoz ki, az erősebb lesz az AMD aktuális felhozatalánál, más miatt pedig nem kell aggódnia. Időközben azonban az AMD folyamatosan erősödik, és bár ez inkább CPU-fronton érezhető, a gyártó nagy erőkkel igyekszik a GPU-k szegmensében is újra egyenrangú versenytárssá válni. Ugyan a nemrég kiszivárgott specifikációkról később kiderült, hogy nem a valóságon alapultak, azért még simán előfordulhat, hogy a "Big Navi" kódnéven érkező legújabb csúcskártyájuk mind ár, mind pedig teljesítmény terén kedvenccé válik. Másrészt, ugyan még mindig nem tudunk konkrétumokat arról, mivel akar pontosan az Intel berobbanni a GPU-piacra, de annyi már biztos, hogy a gyártó első Xe grafikus kártyái idén érkeznek (esélyesen több is egyszerre, mivel a kommunikációban végig többesszámban hivatkoztak rájuk).

Egy biztos: az Ampere kódnéven fejlesztett GTX 30xx kártyáknak már nem lesz elég annyit felmutatni, hogy x százalékkal gyorsabbak, mint az előző generáció. Az mindenképp segíthet, hogy az eddigi hírek szerint az Ampere már 7 nanométeres technológián alapul, tehát az elődökhöz képest jóval több tranzisztort tartalmazhatnak az idei kártyák. Egy Geekbenchen talált mérési adatlapon nemrég felbukkant egy olyan új NVIDIA versenyző, amely 118 számítási egységgel, 7552 CUDA maggal, 1,11 GHz órajel és 24 GB RAM mellett 184 096 pontos, hihetetlen eredményt ért el, míg egy másik, szintén ismeretlen zöld kártya 6912 CUDA maggal, 1,01 GHz-es órajellel és 46,8 GB VRAM-mal 141 654 pontot ért el. A korábbi kártyák eredményeivel összehasonlítva ez akár 39 százalékkal is erősebb lehet egy Titan RTX-nél.

Na de mégis mit akar az istenadta nép?

Oké, szóval lehet itt mindenféle CUDArabbnál CUDArabb számokkal és technológiai részletekkel dobálózni, de a csata egyáltalán nem csak ezen áll vagy bukik. Hiszen, ahogy említettük, már az RTX kártyák megjelenésekor is az volt a legfőbb kritika, hogy az újdonságok és a teljesítménynövekedés a bevezető árral együtt egyszerűen nem ért annyit sokaknak, hogy váltsanak, már csak azért sem, mert a játékok oldaláról sem érkezett az a hihetetlen nagy igény valami erősebbre.

Azóta eltelt ugyan nagyjából két év, de még mindig nagyon kevés az a játék, ami igazán kihasználná egy RTX csúcskártya erejét, hát még egy Ampere alapú következő generációét. Ott tartunk tehát, hogy egyelőre a hardveres oldalról van egyfajta push, jönnek az újabbnál újabb modellek, de a játékok felől nem érkezik az igazi pull. Korábban volt egy egészséges, ciklikusan váltakozó keresleti, majd kínálati piac, most azonban tényleg nagyon elenyésző azon játékok (és ezáltal azon játékosok) száma, ahová feltétlenül valami nagyon új és az eddigieknél is erősebb vas kellene.

A különféle Ampere-rel, Big Navival és egyebekkel kapcsolatos hírek alatt inkább olyan kommenteket találni, hogy ha az idén megjelenő kártyák ismét lejjebb tolják az előző generációk árait, akkor simán megéri még mindig GTX-20xx modelleket venni, de talán már az RTX-20xx árak is odáig csökkennek, hogy aki eddig nem szállt be modern Vágási Feriként a réjtrészingbe, majd most fog, az Ampere / Big Navi páros pedig marad at leggazdagabbak játékszere. Nekik sem azért lesz ilyen, mert enélkül 10 fps-sel futnak a játékaik, legfeljebb azért, hogy elmondhassák magukról, hogy ők a legújabb kártyákon tolják.

Persze teljesen más lenne a leányzó fekvése, ha az NVIDIA (és a nyomukban az AMD, majd pedig az Intel is) kissé a reálisan megfizethető szint felé húzná vissza az újdonságok árát, ezzel biztosan lehetne váltásra ösztökélni a felhasználókat. Másrészről pedig ha esetleg jön néhány olyan játék, mint technológiai szempontból anno a Crysis volt, amelyik még a legerősebb vasakat is megizzasztja, azzal megérkezne a fent említett "pull-faktor" is.

Aztán persze lehet, hogy az eddig megírt 5867 karakteremet alapból vágja el bokánál az, ha kiderül, hogy az NVIDIA új kártyái az eddig sejthetőnél jóval többet tudnak, mondjuk 12K felbontáson pörögnek 300 fps mellett, közben kávét főznek, és hologramként vetítik az asztalunkra Leia hercegnőt, amint segítséget kér. Na, akkor egye fene, még talán a mostanában divatos árazással is lehet belőle azonnali siker. Szóval most már csak megvárjuk azt a streamelt GTC 2020-at, és meglátjuk, mennyire gondolja komolyan a generációváltást Jensen Huang és csapata.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.