Magunk sem gondoltuk, hogy a legendás gyártókat és hardvereket felsorakoztató cikksorozatunkban egy videokártyának kell következnie a sorban, ám a GeForce RTX 3090 Ti presztízskártya bejelentését és piaci megjelenését övező zűrzavar okán eszünkbe jutott a jó öreg 400-as sorozat legerősebb példánya. 2022-ben az Nvidia kiadott egy csúcsmodellt, amelynek bejelentését gyorsan, még az év elején letudták, ám egészen március végéig kellett várni a boltok polcairól levehető példányokra - letűnt korok eseményeit idéző módon.
Szűk három hónap a különbség, nem olyan tragikus, de a techsajtó azért csak felkapta egy picit a sztorit, sokan a fejüket csóválták azon, hogy egyáltalán mi értelme van ennek a hivatalos ajánlott végfelhasználói áron 2000 USD-t kóstáló hardvernek.
Nos, a fejcsóválás emlékeztet bennünket arra az időszakra, amikor még ATI és Nvidia párharcot láthattak a PC-s játékosok, és bizony a 2010-es évekre fordulva nem feltétlenül az utóbbi állt jobb pozícióban ebben a csatában. Az első, DirectX 11-képességekkel felvértezett családot még 2009 őszén mutatta be a nagyközönség számára az Nvidia. A Fermi architektúrát részletesen bemutató dokumentáció jó pár érdekességet és szemléletmódváltást írt le.
Láthattuk, hogy miképp engedi el a mérnökcsapat a kifejezetten 3D-s képalkotásra tervezett részegységeket, és épít egy erős, általános számításokra is bevethető chipet.
Természetesen ez nem egy hirtelen homlokcsapás eredménye, a grafikai motorok és az ezeket használhatóvá tévő API-k fejlődése ebbe az irányba kormányozta az iparágat. A meglepő az, hogy az AMD fél évvel korábban volt képes prezentálni egy teljes termékcsaládot az új képességekkel, mint az Nvidia.
Túl sok, túl hamar
Abban a bizonyos dokumentációban már olvasható volt, hogy az architektúra az Nvidia GF100 kódnéven futó lapkában teljesül ki, amiben 16 darab streaming multiprocesszor adja ki a végső, 512 darabos streamprocesszorszámot. Ez az érték első olvasatra elég letaglózó volt, hiszen a két GT200-as lapkával felszerelt GTX295 is "csak" 2×240 streamprocesszoros csomagot tudott felmutatni, ráadásul az SLi-működés miatt nem is nagyon lehet összevetni a két architektúra számbeli különbségeit. Papíron minden remekül "működött", ám a GF100-ra is ugyanaz a 40 nm csíkszélességű gyártósor várt a TSMC-nél, amelyen a Radeonok korábban már jól vizsgáztak. Csakhogy az ATI egy különálló, relatíve kis méretű GPU-n (RV740, Radeon HD 4700 XT) tesztelte az új csíkszélességet, és a HD 5000-es szériára már némi tapasztalttal fordulhatott rá. Az Nvidia azonban más úton járt, és a generációváltással egyidőben tért át az új csíkszélességre, ami végül odáig fajult, hogy az óriási, 513 mm2 méretű lapkát csak féléves csúszással tudták piacra dobni.
Ráadásul az előzetes tesztek alapján a hőtermelés és a fogyasztás az egekben járt, és a csúcsmodellt még a piacra lepés előtt korlátozni kellett.
Van, aki forrón szereti
A GeForce 400-as sorozat legerősebb tagja végül nem használhatta ki a GF100 lapka teljes tudását, a mérnökök csak 15 SM-blokkot engedélyeztek a kereskedelmi forgalomba szánt GTX 480-as változaton, amely így 480 db streamprocesszorral eshetett neki a legújabb játékoknak. A termékpalettán megjelent a valamivel lassabb GTX 470 is, a több mint hárommilliárd tranzisztort tartalmazó GF100 azonban később már csak egy játékos GeForce-on, az alaposan megnyirbált GTX 465 variáción kapott helyett. Nem titok, a két erősebb variáns megjelenéséhez képest három hónappal később debütáló kis testvér a válogatás során kiselejtezett GF100-as lapkákat kapta, amelyekben az SM-egységek 30 százaléka működésképtelen volt.
Ez azonban vélhetően legfeljebb az igazán elhivatott hardverrajongókat érdekelheti, a vastag pénztárcával megáldott játékosok mindebből annyit érzékeltek, hogy egy amúgy klasszul kinéző csúcskártya elképesztő hőt termel a gépházon belül, és a villanyórát is képes szépen megtekerni. Emlékeinkben felderengenek azok a matricák, amelyek a GTX 480-as kártyákra ragasztva figyelmeztettek minket, hogy működés közben még véletlenül se érintsük meg a hardvert a különösen forróvá váló felületek miatt. A legerősebb modellre ugyanis olyan hűtőrendszert terveztek a mérnökök, ami nyitott volt, a masszív hőcsöves borda teljesen szabadon állt, csupán a két oldalán használtak műanyag borítást, többek között a ventilátor számára. Szokatlan és elképesztő látványt mutatott ez így egyben, viszont amint terhelést kapott a kártya például egy 3DMark tesztprogramban, még az óvatlan érintéseket is kerülni kellett.
Egyébként többeket ez a jellemző még inkább rajongóvá tett, sőt ennél a generációnál az Nvidia még kiemelten támogatta a két- vagy többutas SLi-üzemmódot is. Annak idején építettünk olyan tesztkonfigurációt, amelyben három GTX 480-as kártya üzemelt; akkora zajt és hőtermelést azóta se tapasztaltunk, de valahogy mégis egészen őrült volt az élmény, és imádtuk minden percét a tesztnek.
Jó alap a jövőhöz
A gyártástechnológiai baki miatt kialakult vegyes érzelmeken túl a GF100 önmagában egy kitörölhetetlen mérföldkő az Nvidia fejlesztési útvonaláról. A 2010-es CES-en például nemcsak az architektúra újdonságait magyarázták a jelenlévő újságíróknak, hanem egy lehetséges ray tracing jövőt is bemutattak.
A rövid demóban egy GF100-as kártya valós időben renderelt egy Ferrari sportautót a lehető legpontosabb fény- és árnyékhatásokkal, igaz, egy másodpercre csupán 0,63 képkocka jutott, tehát nem igazán beszélhetünk "valós" renderről. Egy ilyen feladatra egyébként az elődmodellek is bevethetők voltak, csak a számítási kapacitást nem ilyen célokra hangolták, a GT200-as lapka lemaradása körülbelül háromszoros volt.
A lényeg azonban megmaradt, hogy a PhysX fizikai szimulációkon túl is van élet, és a jövő GeForce kártyái egyre több területen vehetik át a feldolgozást a CPU-któl.
Kis érdekesség, hogy a 400-as sorozatokkal - egyébként szintén lemaradásban - bemutatkozó többmonitoros 3D Vision Surround technológia teljesen elhalt, legalábbis abban a formában mindenképp, ahogy az Nvidia prezentálta. A remek Ati Eyefinity és a Matrox TripleHead2Go megoldásai mellé érkező funkcióhoz mindenképp két darab kártya kellett, egy példányon ugyanis nem volt meg a három kijelző csatlakoztatásához szükséges kimeneti arzenál. Ez később ugyan megváltozott az utódmodellek esetében, de igazán soha nem vált elterjedté játékoskörökben a három- (később akár négy-) monitoros használat.
Ha szeretnél még hasonlókat olvasni, akkor vedd meg a 2022/05-ös PC World magazint, ráadásul ajándékba járnak hozzá értékes szoftverek és egy PC-s játék is.
