Hirdetés

Olyan komoly a baj a tűzveszélyes RTX 4090-esekkel, hogy azt már az Nvidia sem hagyhatja figyelmen kívül

|

Hiába szólt előre a fél internet az Nvidiának, a vállalat csak most kezdi vizsgálni az ügyet.

Hirdetés

Nemrég hivatalosan is boltokba került az Nvidia aktuális csúcskártyája, a  GeForce RTX 4090, amely szintén a közvetlen előd RTX 3090 Ti-nál bevezetett, új típusú 12VHPWR tápcsatlakozó kábelt használja. Ez az adapter pedig most alaposan belerondított a zászlóshajó dicsőségesnek szánt rajtjába, miután az elmúlt napok során a Redditen két tulajdonos is (ebben és ebben a posztban) arról számolt be, hogy megolvadt náluk a csatlakozó, a kártyán rögzített aljzatot is megégetve.

A problémát ráadásul még kínosabbá teszi, hogy ez lényegében előre látható volt, mivel a PCI-Express szabványt is kezelő PCI-SIG konzorcium és a youtuber-közösség, valamint a CableMod szakportál már hetekkel előre figyelmeztettek, hogy ez történhet, ha a kábelt túlságosan meghajlítják.

Hirdetés

Az Nvidiánál most mégis úgy tesznek, mintha meglepődtek volna a dolgon, a The Verge érdeklődésére legalábbis azzal reagálta cég képviselője, hogy kivizsgálják az eseteket, és felveszik a kapcsolatot a két redditezővel. Csakhogy szeptemberben már egészen biztosan tudtak az ügyről, mivel a videós JayzTwoCents is megkereste őket a témával, ám a cég egyik vezető marketingese azzal rázta le, hogy egy "nem létező probléma" miatt aggódik.

Akármire is jusson tehát az Nvidia belső vizsgálata, az 1600 dollárért vesztegetett RTX 4090 tulajdonosainak mindenképp érdemes vigyázniuk a kártyával, és a CableMod tanácsát megfogadva kerülniük a kábel meghajlítását a tápcsatlakozótól számított 35 mm-es távolságon belül. A problémát ugyanis feltehetően az okozza, hogy a túl közeli hajlítástól fellépő feszülés hatására meglazulhatnak az előző generációs adapterénél kisebbre szabott csatlakozók.

 

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.