Hirdetés

Játékosoknak készített speciális böngészőt az Opera



|

Igen, jól olvastad, mostantól már olyan is van, hogy gamer böngésző. Ha elsőre kissé feleslegesnek is hangzik a dolog, van pár érdekes funkciója.

Hirdetés

Az Opera mindig amolyan ügyes, feltörekvő versenyzője volt a böngészőpiacnak, és bár a Chrome uralkodását sosem veszélyeztette igazán, akik kipróbálták, általában szeretik is "a piros böngészőt". Most ismét egy érdekes húzással próbálnak egy jól körülhatárolt, ám ezzel együtt kifejezetten széles csoportot bevonzani.

Hirdetés

Az Opera GX egy jelenleg béta fázisban lévő böngésző, amely teljes egészében a "hagyományos" Opera motorjára épül, de kialakításában és funkcióiban a játékosokra fókuszál. GX = Gamer Xtreme, a browser funkcióit pedig a fejlesztők szerint tényleg játékosokkal együtt alakították ki olyanra, ami valóban jól jön azoknak, akik egyébként is játékra használják a gépüket. Egyébként pontosan emiatt mások is profitálhatnak a dologból, és épp egy olyan területen, ahol a Chrome-ot minden piacvezetősége mellett is sokat szapulják.

Az Opera GX persze már külsőre is úgy néz ki, mint valami hipermodern gamer vezérlőszoftver felülete, de nem a külcsín a legfontosabb változtatás. Az oldalsávból ugyanis elérhető egy olyan gyorsmenü, amelyben szabályozhatjuk a böngésző RAM és CPU használatát. Ez egyébként is egy kényes terület, a versenytársak szoftverei képesek felfalni még a legerősebb számítógépek erőforrásait is, ha egymás mellett több ablakot tartanak nyitva, de ha egy gamer szeretne mondjuk az egyik monitorán játszani és közvetíteni a játékmenetét, a másikon pedig figyelemmel kísérni a streamet, a kommenteket és egyéb témákat, ideális választás lehet mindezt az Opera GX-ben tenni, ami nem fogja diavetítéshez hasonlóra lassítani a játékot.

Az oldalsávban egyébként egy közvetlen Twitch-menü is helyet kapott, ahol közvetlenül beléphetünk, és egy kattintással eljuthatunk a kedvenc streamereink oldalához is, akikről folyamatosan látjuk, hogy épp van-e valamilyen élő aktivitás náluk. Az épp futó videók külön ablakba is kihúzhatók, így simán böngészhetünk úgy, hogy közben az adás a háttérben is fut tovább.

GX Corner néven egy olyan akciófigyelő szolgáltatást is rejt a böngésző, ahol a különféle szoftveráruházakban található játékok árait sorolja fel a rendszer és jelez, ha valamelyik játék a többinél olcsóbban jelenik meg valahol.

Emellett egyébként az Opera GX is simán használható úgy, mint egy "normál" Opera, lehet szinkronizálni az Opera-fiókunkkal és a többi gépünkön levő böngészők beállításaival, könyvjelzőivel, jelszókezelőjével. Itt is elérhető a beépített reklámblokkoló, és az Operához készített beépülőket is használhatjuk.

Azt nem tudni, hogy az ingyenesen letölthető Opera RX mikor jön ki a béta állapotból, de első tesztelésre simán és hibamentesen fut, semmilyen észrevehető problémába nem futottunk bele a használatakor, szóval ha a fenti funkciók tetszetősek, érdemes tenni vele egy próbát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.