Hirdetés

Óriási égés: visszahívja kigyulladó H1 számítógépházait az NZXT



|

A PC modding körökben elismert gyártót tervezési hibája sajnos konkrétan égőnek bizonyult.

Hirdetés

Meglehetősen furcsa és szokatlan ügy kezd elhatalmasodni az NZXT-n. A számítógépeik kinézetére igényes felhasználók által kedvelt márka egyik terméke, a H1 típusú ház egy ígéretes újdonságként indult, hiszen kifejezetten azokat célozták vele, akik mini-ITX méretű, de teljesítményben erős konfigurációt akarnak építeni.

Nos, a baj végül ebből lett. A kisméretű házba ugyanis csak egy ún. riser átalakítóval lehet behelyezni a grafikus kártyát, és ennek a kiegészítőnek a rögzítése már az alapoktól hibás terveken nyugszik.

Tudjuk ezt most már onnan, hogy az első, a konkrét szikrákat és lángokat megmutató videót követően a gyártó igyekezett gyorsan "eloltani a tüzet", az eredeti csomagolásban lévő fémcsavarok helyett műanyagokat küldtek ki azoknak, akik jelezték ezt az igényüket.

Hirdetés

Az új rögzítők azonban nem oldották meg a fő problémát, ami konkrétan a riser átalakítót/fordítót érintik, hiszen maga ez az eszköz zár rövidre, és bármilyen fém tárgy érintkezésére szikrázni kezd. A hibát pedig nem a csavarok fajtája jelenti (és oldja meg), hanem a riser házhoz történő felfogatása nincs gondosan megtervezve, a nyomtatott áramkörön lévő csavarhelyek a teljes rögzítésnél érintkezhetnek a váz felfogatási pontjaival.

A gyártó vezérigazgatója ugyan elismerte a hibát, és sajnálatát fejezte ki az eset kapcsán, első körben csupán a H1 értékesítését állíttatta le, illetve új szerelőkészletet (nem csak csavarokat) küldtek azok számára, akik ezt igényelték.

Mostanra azonban lépett az Egyesült Államokban illetékes, a fogyasztási cikkek biztonságos használatáért felelős kormányzati szervezet is, és visszahívást rendelt el a már eladott NZXT H1 számítógépházakra. Maga a folyamat nem lesz egyszerű a COVID-19 okán bevezetett korlátozások miatt, és bár a határozat csak az USA-ra és Kanadára vonatkozik, így is kb. 34 000 számítógépházat kell visszaszedni a felhasználóktól.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.