Hirdetés

A legjobb PC-s gamepadek: vedd kézbe az irányítást!



|

Nem csak konzolokkal élvezhetjük a játékvezérlők nyújtotta kényelmet. Ennek bizonyítására összegyűjtöttük és leteszteltük a legjobb PC-s kontrollereket.

Hirdetés

Logitech F310 - Kerek formák

Klasszikus formaterv, egyszerű felépítés és közepes ár jellemzi a Logitech vezetékes játékvezérlőjét, amelyen a PC-s környezetben valóban szükséges funkciókat azért mindenképp megtaláljuk. A kissé nosztalgikus hatást keltő modell felületén egy, a klasszikus Sega játékvezérlőket idéző pad, az Xbox 360 színes, üvegszerű akciógombjai, valamint két analóg kar foglal helyet, a kialakítás pedig a Sony "standardját" követi. A játékvezérlő még az energiát is az USB-kábelen keresztül kapja, és LED-es visszajelző sem került a felületére. Mivel így a gombokon kívül komolyabb elektronikát nem kellett beépíteni az eszköz tervezésekor, egy légiesen könnyed készüléket kapunk, ami felhasználói igényektől függően lehet előny és hátrány is - játék közben inkább utóbbi volt a jellemző.

Ergonómia szempontjából sem épp a legideálisabb a modell, az alsó rész kialakítása alapján csak a mutatóujjaink kapnak lehetőséget az eszköz elején található négy gomb vezérlésére, így meglehetősen körülményes és kényelmetlen a triggerek és a felettük elhelyezett akciógombok egyidejű aktiválása. Emellett még az is nehezíti a kezelést, hogy a ravaszokat meglehetősen erősen kell szorítanunk az akciók végrehajtása során, ami hosszú távon mindenképp hátrány, igaz, huzamosabb használat mellett ez a kezdeti ellenállás csökken. Persze apróbb hibái ellenére mégis megfontolandó lehetne a Logitech megoldása abban az esetben, ha árban jelentősen a konkurens kontrollerek alá ígérne, azonban a tízezer forint feletti ár korántsem biztos, hogy a kissé kényelmetlen és mindössze vezetékes kapcsolatot kínáló modell felé billenti a mérleget.

Razer Raiju - Mindenből a legjobbat

Keményvonalas gamereknek szánja a PS4- mellett PC-kompatibilitással is felvértezett irányítóját a Razer, amely a Sony kínálatából régóta hiányolt Pro kontroller helyét kívánja betölteni személyre szabható extra gombokkal és különleges - ám nagyon is ismerős - kialakítással. Felületén az alapértelmezett kiosztás természetesen megegyezik a DualShock 4-es felületével, olyannyira, hogy még a touchpadet is megkapjuk. Intelligensen helyezte el a pluszgombokat a gamepad felületén a Razer, ugyanis kapunk két extra ravaszt a modell alsó részén, és az eredeti vezérlő világító jelzőfényének helyére is került két gomb, amelyeket kedvünkre programozhatunk, az alsó részen pedig a hangerő-szabályzáshoz kapunk vezérlőfelületet.

A kontroller formatervét az Xbox One vezérlőjétől kölcsönözte a gyártó, ez USB-kapcsolaton keresztül csatlakozik a PlayStation 4-hez és a PC-hez, a dobozában elhelyezett háromméteres, szövetborítású kábel pedig remekül teszi a dolgát, ám előrevetíti azt a tényt, hogy nélkülöznünk kell vezeték nélküli támogatást. Az eszköz mellé kapott hordtáskában egy apró precíziós csavarhúzót is találhatunk, amellyel a Raiju alsó részére helyezett ravaszoktól szabadulhatunk meg, amennyiben nincs szükségünk rájuk. A készülék gombjai rendkívül érzékenyek, sőt helyenként már-már túlzottan is könnyedén kattintottunk velük, ennek megfelelően a kontrollert komolyabb erőfeszítések nélkül, szinte simogatva is használhatjuk. A szélsebes gomboknak, valamint a kábeles kapcsolatnak köszönhetően a Razer vezérlőjét bátran bevethetjük mindenféle, gyors mozgásokat megkövetelő játékhoz, gombnyomásaink hatásait ugyanis azonnal, mindenféle input-lag nélkül élvezhetjük a képernyőn. Mivel egy prémium kategóriás terméket kínál a Razer a Raiju képében, az árazás is ennek megfelelő magasságokban szárnyal, a PC-s környezetben pedig nem biztos, hogy egy ilyen versenykontrollerre szüksége van minden felhasználónak.

Sony DualShock 4 - Klasszikus, új köntösben

Novemberben ünnepli huszadik születésnapját a Sony Dual Shock szériája, amely már a kezdetektől fogva a piaci trendek meghatározó elemeként volt jelen. Ma sincs ez másként, a negyedik generációs vezérlő pedig jelentős fejlődésen ment keresztül, ám az elődök formatervét gondosan megőrizte. A PlayStation 4 mellé megjelent DualShock 4 vezérlő a megszokott gombkiosztása mellett dedikált Share- és Options-gombokkal, valamint egy touchpaddel bővült, emellett pedig egy extra hangszóró is került a modell felületére, valamint megjelent egy világító sáv, amely a Move vezérlők mozgásérzékelős képességeivel is felruházza a készüléket.

Számtalan előnye közül a legnagyobb, hogy a Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően visszafelé kompatibilis, így a PC mellett a PS3-hoz is komolyabb erőfeszítések nélkül csatlakoztathatjuk. Sajnos a PS4-es extrák közül csupán keveset élvezhetünk azonnal PC-n a csatlakoztatást követően; a kontroller ezen a platformon csupán minimális Sony-támogatással rendelkezik, azonban extra driverek és harmadik féltől származó mapszoftverek segítségével előcsalhatjuk összes funkcióját. A DS4 egyik legnagyobb ütőkártyája továbbra is az, hogy Bluetooth-kapcsolaton keresztül kommunikál, így ha van BT-vevőegység számítógépünkben, nem kell a vezetékes csatlakoztatás mellett döntenünk. Az alapfunkciókat pedig mindenféle trükközés nélkül előcsalhatjuk, tehát ha nincs szükségünk a felületen elhelyezett touchpadre és a beépített hangszóróra, bátran használjuk ezt az opciót. A játékokon belül szinte kifogástalanul működik a vezérlő, a ravaszok ugyanis szélsebesen reagálnak, a két analóg pad pedig rendkívül precízen használható.

Steam Controller - Kontrollerreform

Egy ideje már a hardveres piacon is megvetette lábát a Valve, a Steam Controller pedig olyan ígéreteket hordoz magában, amelyekkel egyetlen konkurens játékvezérlő sem képes felvenni a versenyt, legalábbis azoknál a felhasználóknál biztosan nem, akik a Steam-könyvtárban halmozták fel játékaikat. Ezen a téren ugyanis tényleg verhetetlen a Steam-játékvezérlő, ugyanis a rengeteg letölthető, közösségileg összeállított gombkiosztás lehetővé teszi, hogy olyan játékokat is különösebb megszorítások nélkül használjunk vele, amelyek alapértelmezetten nem támogatják a kontrollereket. Ehhez természetesen asszisztál a kontroller felülete is. Mindössze egy analog padet kapunk, mellé viszont két érintésérzékeny, kör alakú terület is a rendelkezésünkre áll. Közülük a jobb oldali pontosan úgy funkcionál, mint egy laptop touchpadje, így a társítást követően akár a Windowson belüli navigációra is gond nélkül használhatjuk. Míg a touchpad a kontrollertámogatást általában mellőző stratégiáknál még kényelmes is lehet, egy TPS-t már korántsem annyira kellemes irányítani vele.

Talán az egyetlen problémát a készülék két érintőfelületének rezgőmotorja jelenti, amely ugyan az érintéses visszacsatolások során remek munkát végez, ám a használat közben kiadott kattogó hangja igencsak zavaró, amennyiben nem fülessel játszunk. Sajnos az eszköz nem kapott beépített akkumulátort, az elemes megoldás pedig egy keményvonalas gamertermék számára nem a legjobb választás, igaz, a telepek behelyezéséhez használt megoldás igazi mérnöki csoda; a kontrolleren még az elemtartó elálló fedlapja is extra nyomógombként funkcionál. Sajnos a Steam kontroller sem tökéletes, a Valve felületének elhagyásával már nincs garancia a kompatibilitásra, azokhoz a játékokhoz pedig, amelyekhez a két analóg pad használata elengedhetetlen, szintén nem a legjobb választás.

Trust GXT 545 - Olcsón, vezetékmentesen

Igazán szemrevaló, kompakt méretű és remek súlyeloszlású a Trust játékvezérlője, amelyet a PC-s és PS3-as közönség számára szánt a cég, ennek megfelelően maximális kompatibilitást kapunk mindkét platformon akár vezetékesen, akár vezeték nélkül kívánjuk használni a modellt. Az eszköz fekete, matt plasztikborítását csupán a gombok kontúrjaként felfestett piros árnyalat töri meg. A játékvezérlő tenyerünkbe simuló felülete enyhén bordázott, ami kellő tapadást eredményez, még hosszas szorongatást követően is. A GXT 545 belsejében egy 500 mAh-s akkumulátort találunk, amelynek feltöltésére a microUSB-port és a dobozban található kábel segít. Összesen 11 gombot helyezett el a gyártó a kontroller felületén egy D-pad, illetve két - szintén kattintható - analóg kar társaságában, a kiosztás elrendezése pedig a DualShock vezérlőkét követi.

Az eszköz alsó felén találunk egy egyszerű váltókapcsolót, amely a DirectInput és az Xinput közötti váltást teszi lehetővé, így a támogatott beviteli szabványoknál is gond nélküli kompatibilitást kapunk. Játék közben igazán kényelmes volt a modell, mindössze a szükségesnél kicsit komolyabb ellenállással rendelkező ravaszok rontottak némileg az összképen. A reflexeinket megdolgoztató játékokban előfordult elenyésző input-lag, főként vezeték nélküli összeköttetéssel. A készülékhez kapott USB-s vevőegység klasszikus pendrive-méretekkel rendelkezik, ami nem túl előnyös egy ilyen eszköznek. A Trust GXT 545 kedvező ára és kompakt mérete miatt remek választás lenne, azonban a beviteli jelek apró késleltetése, valamint a rezgő visszajelzések hiánya sajnos az FPS, valamint a sportjátékok kedvelői számára mindenképp problémás.

Xbox One Controller (2016) - Fontos újítások

Míg a Sony a PlayStation korai változatával már felépítette a kontrollerkialakítási standardot, a Microsoft még csak a szárnyait próbálgatva igyekezett felbolygatni az állóvizet, méghozzá oly módon, hogy a klasszikus kialakításban megcserélte a bal oldali analóg kar és a D-pad helyzetét. Persze ez a kiosztás a mintaként szolgáló Dreamcast játékvezérlőn már ilyen pozícióban helyezkedett el, újításként a második analóg kar megjelenését tudta felmutatni a készülék. Az Xbox One-hoz készített játékvezérlőn is ez az első generációból örökölt kialakítás él tovább, igaz, néhány extra kapcsolót és gombot azért felszedett az évek során a modell. Meglehetősen sokáig kitartott a Microsoft az Xbox-kontrollerekben alkalmazott egyedi rádiófrekvenciás jel használata mellett, amiből a felhasználók csupán azt érzékelték, hogy kénytelenek voltak generációról generációra beszerezni az új kontrollereket és a friss vevőegységeket, ha PC-n is szerették volna élvezni a vezérlő képességeit.

Aztán 2016-ban végre megtört a jég, és a friss kontrollerekbe a saját technológiás rádiójel mellé egy Bluetooth-egység is került, amely már lehetővé teszi, hogy PC-n is problémamentesen bevethessük a One Controllerek vezeték nélküli képességeit. A kapcsolaton keresztül a készülék a rezgő jeleket is továbbítja, valamint az alsó részére szerelt jackslotra még a hangot is képes továbbítani. A készülék áramellátása az egyetlen pont, ahol még mindig nem tudott megfelelően felzárkózni a konkurenciához a Microsoft, az elemek használata ugyanis nem épp a legkorszerűbb megoldás, ami ráadásul a kontroller tömegét is jelentősen növeli Reméljük, hogy ezt a megoldást hamarosan akkumulátorra cserélik a One X alapértelmezett játékvezérlőjében.

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.