Hirdetés

PC gaming turbó módban: teszten a DirectStorage



|

A Microsoft új generációs konzoljain kezdetek óta működik, és végre PC-kre is megérkezett a játékok betöltési idejét drámaian lecsökkentő technológia. A gyorsulás mértéke ígéretes, de még nagyon hosszú út áll elterjedése előtt.

Hirdetés

Némileg ahhoz hasonlítható érzésünk van a DirectStorage kapcsán, mint amikor egy fontos levelet várunk, ami megváltoztathatja az életünket, azonban a boríték csak nem érkezik meg, biztosan elkeveredett, ennyit erről. Szakaszosan ugyan, de sokat olvashattál te is a Microsoft fejlesztéséről, ami egy-egy fejlesztői konferencián vagy a PC-játékos ökoszisztéma jövőjét bemutató prezentációkban fel-felbukkant, de igazából sosem lehetett tudni, mikor válik elérhetővé bárki számára. Rögtön meg is kell állnunk ennél a mondatnál, mert a DirectStorage kapcsán egészen pontosan az a kérdés, hogy kik számára és mikor lesz "kézzelfogható" ez a technológia? Az ugyanis szuper, ha a két aktuális Windows főverzióba egyszer csak megérkezik frissítésként a támogatás, de túl sokat nem érünk vele, ha a fejlesztői oldalról még évekbe telik elterjedése.

A központi processzor és a grafikus lapka közti adatkommunikációt kezelő és gyorsító funkció ugyanis nem úgy működik, hogy ha az otthoni gépre feltelepül, akkor onnantól az összes múltbéli és jövőbeni játékra pozitív hatással lesz. Játékfejlesztői oldalon szükség van a megfelelő API-k és algoritmusok beépítésére, amire ugyan pontos leírások, specifikációk vonatkoznak, de kényszeríteni senkit sem lehet. Egyedüli érv mellette, hogy a használatának előnyei a felhasználók számára könnyen kommunikálhatók, hiszen az egyes pályák, küldetések közti töltési idő lerövidülését még az is észre fogja venni, aki amúgy türelmesen képes fixírozni a kijelzőn díszelgő Loading feliratot.

Hirdetés

Ott ülsz a monitor előtt, elmerülnél az élményben, a várakozás csak kizökkent, egyes játékoknál pedig annyira szét vannak szabdalva a küldetések és pályarészek, hogy 10 percenként töltőképernyővel szemezhetsz. Az ezzel kapcsolatos traumáidat hivatott orvosolni a DirectStorage, ami gombnyomásra és szempillantásra töltődő játékrészeket ígér. Hűha, tényleg ilyen egyszerű lenne? Ha mindenki hisz benne, akkor a válasz: Igen.

Egy újabb érv az SSD mellett

Egy fontos követelmény azonban most is van, vagyis pontosabban a technológia akkor tud hatásosan működni, ha egy NVMe-protokollon működő, PCIe-n kapcsolódó SSD-meghajtót használsz a PC-dben. Ez a minimum elvárás, de a gyártói ajánlás természetesen a PCIe 4.0-s generáció felé irányít mindenkit, aki a technológia mai maximális tudását szeretné megtapasztalni (a PCIe 5.0 ajánlása, erőltetése még korai lenne). Tény, hogy a gyorsulás mértéke a legnagyobb adatátviteli sebességre képes meghajtókkal lesz igazán észlelhető, de akár SATA-s SSD-kkel is be lehet lépni a DirectStorage jövőbe.

Tesztünkben erre fogunk választ keresni, mert a boltok polcain elérhető meghajtók típusa, fajtája és tudása már-már átláthatatlanul szerteágazó, és mára egészen sok játékos PC-ben üzemelnek korábbi generációs SSD-k. Tisztán kellene látni, szükséges-e plusz befektetés, például egy meghajtócsere gyorsabb PCIe SSD-re, vagy most még viszonylag korai az azonnali fejlesztést erőltetni.

Nem feltétlenül kell a leggyorsabb SSD-meghajtó ahhoz, hogy érezd a DirectStorage hatását, egy DRAM-gyorsítótárral szerelt Gen3 vagy Gen4 tárolóval már elégedett lehetsz. Fontos, hogy a kapacitás nincs hatással a technológia működésére!
Nem feltétlenül kell a leggyorsabb SSD-meghajtó ahhoz, hogy érezd a DirectStorage hatását, egy DRAM-gyorsítótárral szerelt Gen3 vagy Gen4 tárolóval már elégedett lehetsz. Fontos, hogy a kapacitás nincs hatással a technológia működésére!

Vissza kell még azonban ugranunk egy fontos tételhez, mert azzal még nincs kipipálva minden, ha van egy SSD-meghajtó a gépedben, lehetőleg a játékok is erre legyenek feltelepítve. Lehet, hogy ezt nem kellene ennyire kihangsúlyoznunk, hiszen a merevlemezek és SSD-k közti sebességkülönbség évek óta érezhető, de a DirectStorage nem ezt a különbséget fogja elmosni. Ha a játékfájlokat lassú merevlemezről kell betöltenie a rendszernek, akkor semmilyen különbséget nem fogsz észrevenni. Áldásos a nagy tárkapacitás, de a 100 GB+ méretű játékok betöltése kínos percekbe telik HDD-ről, a lassú hardver korlátait nem tudja elmosni ez a szoftveres újítás (sem).

A számok nem hazudnak

A jó hírünk az, hogy nem kell azonnal váltanod DirectStorage-vasra, van időd megismerni a technológiát. A DirectStorage ugyanis jelenleg mindössze egyetlen, PC-re is megjelent játékban érhető el, a Forspoken ráadásul nem ért el akkora népszerűséget, hogy mindent eldobva kelljen rohannod új SSD-meghajtót vásárolni. Tesztünkben nemcsak a technológia maximális kihasználtságát szerettük volna megmutatni neked, hanem azt is, hogyan alakulnak az adatátviteli értékek és időadatok korábbi generációs, előző csatolófelülettel szerelt SSD-knél és egy hagyományos merevlemeznél.

Utóbbi helyezése nem meglepő, ezt látni a grafikonok alján, a NAND-flash alapú tárhelyek közti különbség azonban további vizsgálatot igényel. Egyrészt látható, hogy adott PCIe-szabványon belüli tárolók teljesítménybeli szórása egyáltalán nem annyira nagy a játékteszt során, hogy azonnali meghajtócserét ütemezz be, de az 1 TB-os, új generációs vezérlőchippel szerelt SSD-k érezhetően gyorsabbak a régebbi modelleknél. A SATA esetében maga a csatolófelület jelenti a korlátot, sem a kapacitás, sem pedig a flash-lapkák fajtája nem jelent előnyt vagy hátrányt. Türelmes játékosnak mondhatod, hogy a 6-7 másodperc igazán kibírható, amivel egyébként egyet tudunk érteni, de azért a PCIe 4.0-s, 2 TB-os, új generációs SSD-knél mért 0,6 másodperc már más liga.

A Microsoft által kreált több gigabájtnyi textúra és modell kitömörítésével terheli a GPU-t, miközben betöltési időt és adatátviteli sávszélességet mér. Előnyben a Gen4 meghajtók - nem meglepő módon (eredmények: www.pcworld.com)
A Microsoft által kreált több gigabájtnyi textúra és modell kitömörítésével terheli a GPU-t, miközben betöltési időt és adatátviteli sávszélességet mér. Előnyben a Gen4 meghajtók - nem meglepő módon (eredmények: www.pcworld.com)

A Microsoft fejlesztői tesztprogramja egy picit kegyesebb a SATA-s meghajtókkal, és inkább a Gen 4 SSD-ket tünteti fel kiemelt helyen, az DirectStorage jövője kapcsán az igazság valahol a két grafikon vegyítése lehet.

Eddig jó, de mi várható még?

Jelenleg nagyon nehéz felmérni, hogy a PC-s közösség mikorra kaphatja meg általános funkcióként ezt a CPU és GPU közti adatáramlást felgyorsító technológiát. Nem túl biztató, hogy mindössze egy darab, feledhető élményt nyújtó alkotásban brillírozik a DirectStorage, ezen túl nem ismert az idei vagy a jövő évi megjelenésekkel kapcsolatos kompatibilitás. Ráadásul a Forspoken működése is vegyes, mert nem mindig mutatja meg az új technológia erősségeit ez a játék, a beépített benchmark eredményei igencsak ingadoznak. Ezen felül úgy fest, hogy a fejlesztők trükköztek picit, mert a legutóbbi mentések betöltése valóban elképesztően gyors, de ha egy korábbi játékállást próbálsz meg behívni, akkor tovaszáll az ultragyors érzés.

Azért azt sem mondanánk, hogy kiforratlan lenne a technológia: ha van egy modern, DirectX 12 Ultimate kompatibilis videokártyád és egy gyors SSD-d, akkor szépen fog működni. Fogadást azonban most még nem szeretnénk kötni arra, hogy a konzolokon (PS5-ön is) látott villámgyors betöltési élmény mikor fogja forradalmasítani a PC-s átiratokat, exkluzív címeket. Elkészült, elérhető, de a játékfejlesztői közösséget az Nvidia és AMD annyira szétbombázza a képfelskálázó technológiáival, hogy jelenleg mindössze háttérszereplőnek érződik a DirectStorage. Drukkolunk neki, mert régóta várt fejlesztésről van szó, amit nemcsak a fejlesztők, hanem Te, mint játékos is megérdemelsz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.