Hirdetés

Rengeteget érő kincsre bukkant egy férfi a nagyszülei pincéjében



|

Egy több mint 200 millió forintot érő, ritka számítógép hullott az ölébe.

Hirdetés

A történelem már számos alkalommal bebizonyította, hogy ami egyiknek értéktelen, az a másiknak kincs lehet, elég csak a csillagászati összegekért gazdát cserélő Pokémon-kártyákra gondolni. A gyűjtői szenvedély nem ismer határokat, éppen ezért érdemes nyitott szemmel járni a raktárakban, tárolókban és hasonlókban, hiszen sosem lehet tudni, hogy mikor botlunk bele valamilyen ritkaságba.

Ahogyan tette azt az Interesting Engineering beszámolója szerint egy Reddit-felhasználó, bizonyos c-wizz is. A férfi ugyanis a nagyszülei pincéjében olyan eszközre bukkant, ami egy kisebb vagyont ér. 

Hirdetés

C-wizz több régi számítógépet talált, amik közül az egyik egy LGP-30-as (Librascope General Purpose 30) volt, amelyet 1956-ban gyártottak először, és akkoriban 47 ezer dollár volt a bolti ára - ez napjainkban több mint 200 millió forintnak felel meg. Arról már a Time-Line Computer Archive tett jelentést, hogy ez egyike lehet annak a 45 gépnek, amik Európában készültek. Az LGP-30 azért is különleges, mert az a Stan Frankel fejlesztette, aki az első programozható, digitális számítógép, az ENIAC egyik programozója volt és részt vett a Manhattan tervben is. 

A felhasználó ezen kívül rábukkant néhány, a 70-es évekből származó PDP-8/e számítógépre is, amikért eredetileg 6500 dollárt kértek el. Felmerül a kérdés, hogy c-wizz nagyszülei miképpen tettek szert ezekre a kincsekre, az érintett válasza pedig rövid, de informatív volt: 

"Csak annyit tudok, hogy a nagyapám használta néhány építőmérnöki számításhoz a 60-as években, és hogy ő volt az egyike annak a maroknyi embernek az országban, akinek magántulajdonában volt egy ilyen számítógép."

C-wizz azonban nem tervezi eladni az LGP-30-at, inkább azt szeretné, ha valaki újra működőképessé tudná tenni a masinát. Talált is egy múzeumot Németországban, ahol van egy működő verzió, őket fogja megkeresni ezzel kapcsolatban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.