Hirdetés

Senki nem vette észre, hogy az Nvidia bemutatóján még a műsorvezetőt is 3D renderre cserélték egy ponton

|

Az Nvidia mérnökeit a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a cég első embere az idei konferencián, de a végeredmény lenyűgöző lett.

Hirdetés

Még áprilisban tartotta az Nvidia a GTC-t, amin közel két órában rengeteg új technológiát láthattunk az önvezető autóktól a robotokig, és hosszasan hallgathattuk, miért olyan fontos a mesterséges intelligencia a 3D képalkotásban. De hogy a cég maga mekkora áttörést ért el, azt csak most, hónapokkal később tudhattuk meg, a prezentáció ugyanis olyan jól sikerült, hogy senki nem vette észre a különbséget a valódi felvételek és a 3D renderek közt.

Hirdetés

Az alábbi fél órás videóban az Nvidia mérnökei arról mesélnek, hogyan készült a prezentáció, aminek már egyes oldalait sem a szokásos ppt-ben rakták össze, hanem 3D-ben tervezték meg és renderelték, hogy a lehető legérthetőbben és látványosabban tudják átadni az információkat. A videó végén pedig azt is elárulták, hogy Jensen Huang lenyűgöző konyháját, sőt magát a cég első emberét is újraalkották több ezer fotó alapján a mesterséges intelligencia segítségével, és egy ponton le is cserélték őt a 3D renderelt változatra.

Azért valószínűleg ha az egész előadásban egy renderelt műsorvezetőt láttunk volna, észrevettük volna, de így sikerült pár igazán látványos elemmel feldobni az előadást. 

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.