Hirdetés

Sok játékost megszívatott a Windows 11 nagy frissítése



|

Alaposan visszafogta a GeForce-kártyákat a Windows 11 22H2-es update, ezért a Microsoft szünetelteti a kiadást.

Hirdetés

A Microsoft még szeptember 20-án tette elérhetővé a Windows 11 nagy éves frissítését, a 22H2-es csomagot, ami ugyan több újdonságot is hozott a tavaly ősszel debütált operációs rendszerbe, az Nvidia GeForce termékek felhasználói számára viszont mérgező gyümölcsnek bizonyult.

Egyes usereknél ugyanis a 22H2 telepítésével jelentősen visszaesett a játékbeli teljesítmény, amire az Nvidia ugyan már szeptember 29-én reagált a GeForce Experience driver frissítésével, a Microsoft azonban még mindig nem küszöbölte ki a hibát.

Hirdetés

A redmondiak most a hivatalos blogjukon közölték, hogy szüneteltetik a frissítés kiadását az érintett konfigurációkon, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy azok a szerencsések, akik eddig még nem installálták, nem is kapnak felajánlást a telepítés elindítására (az automatikus frissítést engedélyezőknél ez már így is-úgy is megtörtént).

A blogposzt alapján a teljesítményt az lövi lábon, hogy a GPU-ra támaszkodó játékokban és alkalmazásokban a frissítés engedélyez néhány debugging-funkciót, amelyeknek normál esetben nem szabadna futniuk a felhasználóknál. Akik már telepítették a csomagot, azoknak a Microsoft a játékok és alkalmazások frissítését javasolja.

A rendszerszintű javításra vonatkozóan viszont nem adott céldátumot a fejlesztő, így egyelőre nem tudni, hogy mikor oldhatják meg a problémát.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.