Hirdetés

Több mint 240 millió forint értékben loptak el kézi konzolokat egy szervezett támadás során



|

A megrendelések késnek, miután az eszközöket szállítás közben tulajdonították el.

Hirdetés

A Blaze Entertainment nem kisebb álmokat dédelgetett, mint hogy emulátor nélkül hozza vissza a retró játékokat, ezt pedig meg is tette egy letisztult kézi konzol, az Evercade Exp képében, amellyel még csak egyedül adhattuk át magunkat a nosztalgiázásnak, aztán bemutatkozott az Evercade VS nevet viselő gép is, amivel már mehet a kooperatív móka vagy éppen egymás virtuális elgyepálása. 

Persze mit sem érne az egész tartalom nélkül, szerencsére a konzol komoly játékfelhozatalt tud felmutatni a megszerzett licenceknek köszönhetően, így jelenleg több, mint mint harminc kazettás játékgyűjtemény érhető el hozzá, amik retro címek válogatását tartalmazzák egy-egy fejlesztőre fókuszávla - van már Atari, Intellivision és Interplay verzió is, de olyan műfajra vagy brandre összpontosító kollekciók is akadnak, mint a Worms, az arcade és az indie. 

Hirdetés

Érhető módon sok játékos akadt, aki ezzel szerette volna meglepni magát vagy éppen ezt kapta volna ajándékba, azonban ők egyelőre hoppon maradtak, mivel a vállalat szomorú beszámolója alapján egy szörnyű, valószínűleg szervezett támadás során elloptak egy teherautót, amely több mint 500 ezer font, azaz 242 millió forint értékű konzol-készletet tartalmazott. A gépeket az Egyesült Királyságba, az Egyesült Államokba és a világ más részeire szánták - egy másik szállítmány, amelyet az európai kontinensen élő vásárlóknak szántak érintetlen maradt. 

A magát kis brit magánvállalkozásként leíró Blaze igyekezett megnyugtatni az ügyfeleiket, Andrew Byatt, a cég főnöke az Eurogamernek eljuttatott közleményében a következőket nyilatkozta: 

"Ez egy példátlan helyzet a Blaze és a Funstock történetében, és mélyen együttérzünk minden rajongónkkal és vásárlónkkal, akik a lopás áldozatai lettek. Azonnal megkezdjük a gyártást a készlet pótlására a gyárunkban, és igyekszünk ezeket a lehető leggyorsabban a kezükbe adni, amilyen gyorsan csak emberileg lehetséges. Szilárdan hisszük, hogy a Blaze és a Funstock ügyfelei itt áldozatok, és elnézést kérünk az esemény által okozott hatásokért. Reméljük, hogy minden ügyfelünk csatlakozik hozzánk, és elítéli a bűnözők tetteit, és biztosítja, hogy ez az esemény nem akadályozhatja meg, hogy élvezzük az Evercade által nyújtott klasszikus játékélményt."

A Blaze felvette a kapcsolatot az érintettekkel, hogy kárpótolják őket még az ünnepek előtt, de remélhetőleg fény derül arra is, hogy kik állnak a bűncselekmény mögött. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.