Hirdetés

Tovább esett a videokártyák ára

|

A jutányos ajánlatoktól még nagyon messze vagyunk, de szimpatikus az irány.

Hirdetés

Legutóbb februárban számoltunk be róla, hogy a kriptovaluták árfolyamának év eleji beszakadása nyomán csökkenőbe váltott a videokártyák ára, még ha nem is olyan ütemben, ahogy az a hivatalos listaárat olykor többszörösen meghaladó árcédulák mellett kívánatos lenne.

A Tom's Hardware rendszeresen monitorozza az amerikai árak alakulását, a legutóbbi jelentésük szerint pedig továbbra sem ért véget a mérséklődés, így most a korábbiaknál is emészthetőbb ajánlatok várják a vásárlókat.

Hirdetés

A lap a videokártyák legutóbbi két generációjának ebayes árát vizsgálva arra jutott, hogy március első két hetében februárhoz képest átlagosan csaknem 9%-al kerültek kevesebbe a szóban forgó hardverek, 8%-kal pedig akkor, ha csak a legújabb, Geforce RTX 30-as és Radeon RX 6000-es kártyákat vesszük figyelembe. A Tom's Hardware kalkulációja alapján december óta nagyjából 25%-kal lettek olcsóbbak a GPU-k.

Az árcsökkenés a Newegg és az Amazonon felületén is megfigyelhető, az utóbbin viszont valamivel drágábban cserélnek gazdát a kártyák, mint máshol. Az alábbi táblázat részletezi néhány modell árának alakulását, a jobb szélső oszlopban látható a februárhoz képest mért százalékos elmozdulás.

Forrás: Tom's Hardware

A magas bázis miatt viszont ez továbbra sem jelenti, hogy észszerű áron zsákolhatjuk be az új vasakat: az RTX 30-as széria átlagosan 68%-kal drágább az Nvidia által ajánlott áraknál, míg az AMD Radeonokért kért összegek 41%-kal haladják meg a hivatalos listaárakat. A helyzet súlyosságáról sokat elárul, hogy még a 2018-ban bemutatott GeForce RTX 20-as modellek is 9%-kal drágábban cserélnek gazdát, mint a megjelenéskori hivatalos áruk.

Így aztán nem is csoda, hogy a Steam legutóbbi hardveres felmérését továbbra is a matuzsálemi GTX 1060 dominálja.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.