Hirdetés

Trükkös félárú PlayStation, iPhone akcióval készül az Alza



|

Pénteken nyílik az Alza kibővített budapesti bemutatóterme. Az eseményen az első ezer vásárló jelentős kedvezménnyel vásárolhat.

Hirdetés

A cseh piacon immár 24 éves múlttal rendelkező Alza a sajtó képviselőinek bemutatta kibővített - több mint 2 millió eurós befektetéssel felépített - közel 5000 négyzetméteres alapterületű új budapesti bemutatótermét, amelyet pénteken a vásárlók is birtokba vehetnek. Az eseményre jelentős, 50-75 százalékos kedvezményekkel készül a hazai leánycég, ám a kivételes akcióban csak az első 1000 vásárlójuk vehet részt, így jó eséllyel kígyózó sorok várják majd a pénteki boltnyitást a Róbert Károly körúton.

 

A cég semmit sem bízott a véletlenre és csupa olyan terméket tett be a kedvezményes árú termékek közé, amelyekre a vásárlók által harapnak. Az első 1000 vásárló ugyanis 75 százalékkal olcsóbban vehet kávégépet, 50 százalékkal olcsóbban iPhone SE, Samsung Galaxy S9, Xiaomi Mi A1 okostelefont, PlayStation 4 konzolt. A nyitási akció felhasználási feltételeiből azonban kiderült, hogy nagyon kell sietniük annak, akik jó vásárt akarnak csinálni. A kávégépből ugyanis 930 darabos készlettel rendelkeznek, míg a többi termékből összesen 70 darab van (például 10 darab iPhone és 25 darab PlayStation).

A megnyitóra ezen felül különleges programokkal is készülnek, többek között szerencsekerék, virtuális valóság bajnokság is várja majd a vásárlókat, akik a kétszintes üzletben a virtuális valóság szektort, az Intel Gaming zónát, valamint a Microsoft Xbox és a PlayStation 4 zónát is kipróbálhatják.

Hirdetés

A sajtótájékoztatón emellett kiderült, hogy az Alza 2017-es éves forgalma elérte a nettó 820 millió eurót (255 milliárd Ft). A cég alkalmazottainak száma meghaladja az 1500 főt, és immár több mint 200 000 terméket kínál az Európai Unió országaiban. A magyarországi forgalom pedig várhatóan 2018 végére eléri a 10 milliárd forintot. A cég társadalmi felelősségvállalása részeként non-profit szervezeteket segít (mintegy 40 cseh nonprofit szervezetet évente). Magyarországon a Bornemisza Péter Általános Iskolával működik együtt az Alza.

Az új Alza Bemutatóterem (Róbert Károly krt. 54-58) hivatalos megnyitása október 5-én, pénteken 8 órakor lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.