Hirdetés

Tuningolók 1016 fps-sel futtatták a Doom Eternalt



|

Még azt az értéket is túlszárnyalták, amit a játék vezető programozója maximumként megjelölt.

Hirdetés

Világrekordok jönnek és mennek, és természetesen egy csomó olyan mérföldkő is születik a csúcsok hajszolása közben, amit azután élő ember meg sem próbál utolérni - egyszerűen csak az hajtja ilyenkor a csúcsra törőket, hogy átlépjenek valamilyen lehetetlennek tűnő határt. Ilyen volt a Doom Eternal kimaxolása is, amely kiválóan sikerült.

Hirdetés

A Doom Eternal játék kiadása után annak vezető programozója azt nyilatkozta, az id Tech 7 motor olyan erős, hogy a megfelelő hardverrel talán még az 1000 fps is összehozható benne. Persze ennek jelenleg túlzottan sok valós értelme nincs, hiszen ilyen iszonyatos képfrissítést már nem is észlel az emberi szem - sőt, ennek még a tizedét sem igazán. Másrészt persze monitort sem találni, amelyik át tudná adni ezt a frissítést. Ez az érték viszont egyfajta technológiai jelzőszám, hiszen modern játékok között nincs olyan, ami erre elméletileg képes lenne.

Az pedig más tészta, hogy még a legerősebb játékmotor esetében is über-hardver kell ahhoz, hogy akár pár száz fps összejöjjön. Viszont két lengyel fiatalember, Piotr "Lipton" Szymanski és Marcin "Ryba" Rywak meghallották a Bethesda fejlesztőjének nyilatkozatát, és kihívásnak vették a dolgot: az X-Kom nevű helyi hardver-nagyker színeiben tevékenykedő tuning-guruk összeraktak egy izmos gépet, és fogtak egy ipari adag folyékony nitrogént, majd pedig nekiálltak atomjaira szedni mindent és felkészíteni a hardvert a megpróbáltatásokra.

Alapként egy ASUS Maximus XI Apex alaplapot használtak egy Intel Core i7 9700K processzorral, valamint szintén az ASUS-tól származó GeForce RTX 2080 TI-vel. A rendszert egy be quiet! 1200W táp hajtotta meg, és persze minden alkatrészt a végletekig tuningoltak a fiúk. Tény persze, hogy a játék grafikai beállításait sem maximumra tolták, aztán elkezdték dönteni a konfigra a nitrogént, miközben indították a Doomot.

A kísérlet fényes sikerrel zárult - a srácok persze nem folyamatosan tartották 1000 fps környékén a játék képfrissítését, de a maximum érték meg is haladta azt, így 1016 fps-sel sikerült zárni a kísérletet (és állítólag a konfiguráció minden eleme megúszta a műveletet).

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.