Hirdetés

Vannak, akik már legálisan javíthatják a konzoljaik lemezolvasóját



|

Módosították a törvényt, ami eddig megtiltotta az efféle beavatkozásokat.

Hirdetés

Az Egyesült Államok Szerzői Jogi Hivatala nemrég bejelentette a digitális szerzői jogokról rendelkező Digital Millenium Copyright Act (DMCA) törvény módosítását, amely így már lehetővé teszi, hogy a felhasználók legálisan javítsák a konzoljaik optikai meghajtóját.

A döntésre azt követően került sor, hogy a non-profit Public Knowledge szervezet és a szervizelési útmutatókra szakosodott iFixit tavaly szeptemberben közös indítványt nyújtott be a szabályok megváltoztatásért. A petíció indoklása szerint a törvény nyújtotta korábbi keretek "nem voltak megfelelőek", különösen a gyártók által már nem támogatott régebbi konzolok esetében.

Hirdetés

Ezekhez ugyanis a szellemi tulajdon védelme miatt eddig csak a gyártók nyúlhattak hozzá, ami patthelyzetet teremtett az olyan termékeknél, melyek javítását azok már nem vállalták. A most bejelentett engedmény ugyanakkor a konzolok esetében kizárólag az optikai meghajtóra érvényes, a többi alkatrész buherálását továbbra is tiltja a DMCA.

A konzolok mellett a módosítás további elektronikai eszközöknél is lehetővé teszi, hogy a tulajdonosaik elvégezzék rajtuk a hibák feltárását, a karbantartást és a szükséges javításokat. Ennek érdekében pedig akár az eszközhöz tartozó szoftver is megkerülhető, ha feltétlenül szükséges, ám csak akkor, ha a tulajdonos nem nyer hozzáférést "egyéb jogvédett művekhez".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.