Hirdetés

2020-ban jön az Intel első videokártyája



|

Már dolgozik a diszkrét grafikus chipeken az Intel: az első dedikált videokártyája 2020-ban érkezik.

Hirdetés

Az Intel már évek óta kínál olyan processzorokat, amelyek a mindennapokhoz tökéletesen megfelelő integrált grafikus vezérlést is tartalmaznak. Ez lehetővé teszi a 4K-s videók lejátszását, a hardveresen gyorsított videokódolást és a 3D-s tartalmak kezelését is, többek között. A komoly gamereknek és dizájnereknek, bányászoknak persze külön videokártyára van szükségük, amit jelenleg az NVIDIA vagy az AMD jóvoltából (és azok partnergyártóitól) kaphatnak meg. 

Hirdetés

Az Intel nem titkolt vágya, hogy beszálljon ebbe a versenybe néhány éven belül, saját videokártyákkal. Ehhez tavaly átcsábította az AMD egyik vezetőjét, Raja Kodurit is. A MarketWatch jelentése szerint az Intel készen áll rá, hogy 2020-ban piacra dobja az első saját dedikált videokártyáját. 

Bár jelenleg úgy tűnik, hogy 2020 még messze van, a MarketWatch szerint általában 3 évbe telik egy új GPU-t kifejleszteni és piacra dobni, vagyis az Intel nagyon agresszív tempóban dolgozik. Természetesen arra még éveket kell várnunk, mire kiderül, hogy mennyire tud borsot törni az Intel az NVIDIA és az AMD orra alá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.