Hirdetés

6 milliárd dollárt bukott az Apple a chiphiányon, és ennél még csak rosszabb lehet



|

A vállalat vezetője szerint nehezen tudják tartani a lépést, pedig hatalmas az érdeklődés az új termékek iránt.

Hirdetés

Gyakorlatilag a koronavírus-járvány kirobbanása óta nyögi az ipar a chiphiányt, ami a mai napig nagyon durván érinti nemcsak az IT szektort, hanem az autóipart és rengeteg egyéb területet is.

Miközben egyes gyártók bizakodóak voltak, mások szerint még 2023-ig is elnyúlhat a helyzet. Közben pedig a gyártók nem lassítanak, folyamatosan jönnek az új telefonok, processzorok (és még sorolhatnánk), így hát a kereslet sem látszik csökkenni.

Tim Cook, az Apple feje most egy interjúban mondta el, hogy nagyon komoly ellátási nehézségekkel küzdenek, ami rányomja a bélyegét a vállalat teljesítményére is.

Hirdetés

Persze szó sincs arról, hogy bajban lenne az Apple, hiszen a vállalat pénzügyi jelentéséből kiderült, hogy a legutóbbi negyedévben 83,4 milliárd dolláros bevételre tettek szerint, ami 29%-os növekedést jelent az előző év időszakához képest, de sokan ennél többet vártak az almás cégtől.

Cook elmondta, számításaik szerint eddig 6 milliárd dollár körül buktak azzal, hogy képtelenek kiszolgálni a vásárlói igényeket. Az új generációs iPhone-okhoz egyáltalán nem olyan könnyű hozzájutni (pedig 47%-kal nagyobb a kereslet, mint tavaly), a nemrég bemutatott Macbookokra pedig már most hatalmas a várólista.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.