Hirdetés

A fejlesztők is hozzáférhetnek az Nvidia szuperszámítógépének kísérleti DLSS-modelljeihez



|

Csúcstechnológiával és közösségi visszajelzésekkel válhatnak szebbé a játékok.

Hirdetés

Az RTX-kártyákkal bemutatott DLSS (Deep Learning Super Sampling) kisebb forradalmat indított el, hiszen a gépi tanulás-alapú felskálázással úgy válik 4K-s felbontásúvá a megjelenítés, hogy a GPU-nak csak 1080p-ben kell renderelnie a játékokat.

A FidelityFX Super Resolution révén időközben az AMD is letette a maga garasát az elképzelés mellett, így ezen a területen is éles verseny bontakozott ki a zöld és a piros csapat között. Ebben hoz új fejleményt az Nvidia nemrég bejelentett tesztprogramja.

Hirdetés

A vállalat ugyanis meghívta a fejlesztőket, hogy maguk teszteljék a DLSS legújabb, kísérleti modelljeit, amelyek közvetlenül a technológia tökéletesítését végző szuperszámítógépről származnak. A DLL-fájlokat innen és innen lehet letölteni, az Nvidia ugyanakkor figyelmeztet, hogy a nyers modellek tartalmazhatnak "visszalépéseket".

Az első teszt a mozgás közben látott tárgyak részletességén és a részecskék láthatóságán javít, míg a második a ghosting (a halványan látszó előző képkockák) területén ígér némi fejlődést.

Az Nvidia arra kéri a résztvevőket, hogy a DLSS-Support@nvidia.com e-mail címen, vagy a hivatalos fejlesztői fórumon keresztül küldjenek visszajelzéseket a modellekkel kapcsolatban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.