Hirdetés

A Huaweinek is van már saját processzoros PC-je



|

A HiSilicon tervezte a Huawei PC-jéhez az ARM-alapú processzort. Ez a gép viszont nem lesz olyan könnyen elérhető, mint egy M1-es Apple MacBook.

Hirdetés

Nem az Apple az egyetlen cég, amely saját fejlesztésű processzorral felszerelt PC-ken dolgozik. Az utóbbi időben háttérbe szorított kínai gyártónak is van már ilyen megoldása. Igaz, a Huawei főleg azért dolgozik a saját processzoros gépein, hogy csökkentse a nyugattal szembeni technológiai függőségét. 

Hirdetés

A MateStation B515-ről most mindenesetre számos fotó és egyéb részlet előkerült. Az asztali gépet a kínai kormánynak és cégeknek értékesítik majd, csak később válik elérhetővé a kínai fogyasztók számára is. Ebből pedig már sejthető, hogy nagy teljesítményre képes a PC. 

A lelkét az ARM-alapú Kunpeng 920 processzor jelenti, ezt a HiSilicon tervezte, és a TSMC gyártja 7 nm-en. A Kunpeng 920-ból számos verzió készül, főleg 4- és 8-magos, 2,6 GHz-es órajellel. De lesz 64-magos, 180 wattos kiadás is. 

A Huawei egyéb téren normál alkatrészeket használ, a négy memóriafoglalat 64 GB DDR4-2400-as RAM-ot kezel, befér hat SATA 3.0-s meghajtó és két M.2-es SSD is. A Huawei AMD R7 Radeon 430-as GPU-t választott, de plusz videokártya is befér, és USB portból is van nyolc (ebből négy 3.0-s). 

A csomaghoz 23,8 hüvelykes, 1080p-s monitor jár, a PC maga 8 literes, kompakt gépházat kap. Feltehetően egy kínai Linux-változat fut rajta. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.