Hirdetés

A kamerával csinál kiterjesztett valóságot a Facebook



|

A fejlesztők immáron a kamerára építhetik a játékaikat, effektjeiket, kiegészítőiket. Itt a Spaces is, amellyel a virtuális valóságban lóghatunk más emberekkel.

Hirdetés

A Facebook több érdekességet is mutatott a legutóbbi konferenciáján. Az egyik legérdekesebb talán az, hogy egy olyan platformot nyitnak a fejlesztőknek, amelyen a kamerára (vagyis annak a képére) építő külsős appokat készíthetnek. 

Hirdetés

Mark Zuckerberg szerint a Facebook a kamerát teszi az első AR-platformmá, vagyis a kiterjesztett valóság elsőként nem okosszemüvegeken és headseteken keresztül jut majd el a tömegekhez, hanem a meglévő okostelefonok kameráin át. 

A Facebook persze korábban is kísérletezett már hasonló funkciókkal, amelyekhez a Snapchattől merített ihletet. A fejlesztők pedig sok éve használják már az okostelefonok kameráit arra, hogy a valós világ képén virtuális tárgyakat jelenítsenek meg. 

A hardveres és szoftveres fejlesztéseknek hála azonban a kiterjesztett valóság lassan minőségivé válhat. A Facebook már elérhetővé tette a fejlesztői eszközeinek a bétáját. 

Mire jó mindez? Az F8 konferencián több tippet is hallhattunk. A játékok és a grafikák például a jövőben a valódi világra építhetnek, a reggeli müzliben úszhatnak a virtuális halak. Valós időben adhatunk majd effekteket továbbá a fotókhoz és a videókhoz (virtuális ruhák, hajak, kiegészítők, matricák). Emellett helyalapú virtuális emlékeztetőket és feljegyzéseket is hagyhatunk, mondjuk a hűtőn a bevásárlólistát. 

Mivel az Oculus a Facebook tulajdona, ezért értelemszerűen a virtuális valóságban is mutatott újdonságot a Facebook. A Spaces egy olyan új élmény, amely gyakorlatilag egy VR-alapú kommunikációs eszköz. Mi alkothatjuk meg a virtuális terünket, virtuális elemekkel, majd a Facebook Messengeren meglévő ismerőseinkkel ebben a térben cseveghetünk. Persze mindenki a saját avatarját használja, valós időben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.