Hirdetés

A méregdrága Mac Studio sok iMac rajongó álmát megöli



|

Az Apple rossz hírrel szolgált az iMac rajongóknak.

Hirdetés

Az Apple bemutatta következő nagy teljesítményű, és talán némileg túlárazott masináját, a Mac Studiót, amit kiválóan kiegészíthet majd a 27 hüvelykes, 5K-s felbontást kínáló Studio Display monitor.

Ám időközben az is kiderült, hogy az almás csapat felhagy a 27 hüvelykes, Intelen alapuló iMac gyártásával, és közben azt is megerősítették, hogy ez a gép elérkezett életciklusa végéhez. Ez pedig a gyakorlatban azt jelentheti, hogy a jövőben csak 24 hüvelykes változatban lesz elérhető a masina, de  nem biztos, hogy minden el van veszve a nagyobb kijelzőre vágyók számára.

Hirdetés

Korábban érkeztek ugyanis pletykák egy állítólagos új iMac Próról, ami a szokásosnál nagyobb képernyővel debütálhat. Történt viszont egy kis kavarodás, mert elképzelhető, hogy valójában egy esetleges Studio Display Pro monitorra vonatkoztak ezek az infók, amit az Apple talán még idén bemutathat.

A fenti infókról egy elemző, Ross Young számolt be nem olyan régen, aki most már nem igazán hiszi azt, hogy nyáron kaphatjuk meg az új iMac Prót, és erre látszólag ráerősített a 9to5mac beszámolója is, ami alapján úgy tűnik, az Apple egyelőre nem tervez új high-end verziót kiadni az all-in-one asztali gépéből. Nyilván nincs kizárva a friss Pro érkezése, de aki jelenleg erős Apple-masinát szeretne, az valószínűleg az új monitorral kiegészített Mac Studióval jár a legjobban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.