Hirdetés

A mesterséges intelligenciában látja a jövőt az Nvidia, több új szolgáltatáson is dolgoznak



|

Az elsősorban a videokártyáiról ismert gyártó ezúttal nem a gamereket, hanem a fejlesztőket és nagyvállalatokat vette célba.

Hirdetés

Nem csak az új RTX kártyák miatt volt izgalmas az Nvidia elmúlt pár napja a Computexen, hiszen a zöldek több új szolgáltatást is bejelentettek, amivel a mesterséges intelligencia-fejlesztéssel foglalkozó cégeket akarják kiszolgálni. A tradicionális megoldások mellett a felhő-alapú szolgáltatásokat és a saját szuperszámítógépüket is bedobták a közösbe.

A cég első bejelentése egy felhő-alapú mesterséges intelligencia szoftverfejlesztő platform volt, amint a NetApp-pal közösen dolgoztak ki. A Base Command Platform (BCP) lehetővé teszi, hogy a különböző cégek felgyorsítsák az ilyen jellegű fejlesztéseiket, hiszen hozzáférhetnek akár az Nvidia DGX SuperPOD AI szuperszámítógépeihez is.

Hirdetés

Elsősorban nagyobb volumenű, több sok fejlesztős, több csapatos projektek dolgát könnyíti majd meg ez a módszer, hiszen egyszerre rengeteg kutató és data scientist dolgozhat majd egyszerre ugyanazon. A BCP korai hozzáférésben már elérhetővé is vált csekély havi 90 ezer dolláros előfizetési díj mellett, és a bejelentés szerint a projekt hamarosan Google Cloud támogatást is kap.

De az Nvidia azokra is gondolt, akik kisebben gondolkoznak, nekik új, MI-re optimalizált szerverekkel készülnek, amiket többek közt az Asus, a Dell, a Gigabyte, a HP és a Lenovo gyárt majd. Az x86-os szerverek a már elérhető Ampere architektúrára épülnek, de még idén megjelennek a BlueField-2 adatfeldolgozó egységeket használó modellek, jövőre pedig új, Arm-re épülő szerverek is érkeznek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.