Hirdetés

A Microsoft elkötelezte magát a javításhoz való jog mellett



|

A redmondiaké az első nagy tech vállalat, amely így tesz, ám nekik is kellett némi ösztökélés.

Hirdetés

A környezetvédelmi szempontok hangsúlyosabbá válásával egyre nagyobb figyelmet kap az elektronikai hulladék is, melynek visszaszorításában kulcstényező, hogy minél tovább használhassuk a készülékeinket.

Ez pedig lökést adott a javítás jogáért küzdő mozgalomnak is, ami azt szeretné elérni, hogy a gyártók ne láncolják a hivatalos szervizekhez a szerelés lehetőségét, hanem kövessenek el mindent a folyamat megkönnyítéséért. A jelek szerint a Microsoft lesz az első nagy tech vállalat, amely beáll az elképzelés mögé.

Hirdetés

A redmondiak azonban nem puszta jószándékból lépnek a zöldebb útra, az elköteleződést ugyanis a részvényesek kényszerítették ki. Az As You Sow (Ahogy vetsz) nevű, non-profit részvényesi érdekképviseleti szervezet még júniusban határozatot nyújtott be az Egyesült Államok Értékpapír-és Tőzsdefelügyeletéhez, igyekezve jobb belátásra bírni a Microsoftot.

A határozat felszólította a vállalatot, hogy járja körül a nyilvánosan elérhető javítási eszközök, alkatrészek és útmutatók biztosításának lehetséges társadalmi és környezetvédelmi előnyeit. A beadvány kapcsán hétfőn jutott megegyezésre as As You Sow és a Microsoft, melynek értelmében a redmondiak rábólintottak, hogy egy független tanácsadót bíznak meg a szükséges lépések kidolgozásával, 2022 végéig pedig végre is hajtják azokat.

"Ez a megállapodás lehetővé teszi, hogy a fogyasztók a korlátozott szervizhálózaton kívül is megjavíthassák a Microsoft-eszközeiket."

- kommentálja a megegyezést az As You Sow közleménye. A redmondiak együttműködéséért cserébe az As You Sow visszavonja az FCC-nél benyújtott határozatot.

A hivatalos szervizek kizárólagosságához eddig mereven ragaszkodó Microsoft megszelídítése újabb győzelem a javítás jogáért küzdő mozgalomnak, amely az idei évben már két történelmi diadalt is aratott. Az egyik, hogy júniusban a fogyasztóvédelemért felelős Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Comission - FTC) egyhangúlag elfogadta a szabad javítás jogát követelő álláspontot, júliusban pedig Joe Biden elnöki rendelete is utasította a kormányügynökséget, hogy dolgozza ki az ehhez szükséges szabályokat.

Az ország szeme most a többi nagy tech cégen, elsősorban az Apple-ön van, amely messze a legtöbb kritikát kapja a független javítás megnehezítéséért. A cupertinóiak eddig annyi engedményt tettek, hogy indítottak egy jótálláson túli programot külsős szervizeknek, melyhez szabadon csatlakozhatnak a partnerek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.